„Becslésem szerint mintegy tíz-tizenöt kilométernyi iratanyag jöhetett létre 1945 és 1990 között. A hiányzó öt-tíz kilométernyi dossziétömeg részben megsemmisült, másik részét megsemmisítették, illetve feltételezhetően számos irat lappang. A megsemmisülésnek, illetve megsemmisítésnek három nagyobb hulláma ismert. Az egyik az 1956-os forradalom, a másik az 1989–90-es rendszer- vagy módszerváltás időszaka, illetve az iratokat kiállító állambiztonsági szervek időközben »üzemszerűen« is selejteztek.”
„Mindezek után magamban már előkészültem letartóztatásomra… Intézkedtem arról is, hogy bebörtönzésem után milyen sorrendben kövessék egymást az általános helynöki tisztségben a főkáptalan tagjai. Nyilatkozatomban megírtam, hogy nem mondok le érseki tisztemről és hogy semmiféle úgynevezett »vallomást « nem fogok tenni. Ha ellenkezőleg cselekednék, az csak a kínzásnak és egyéniségem erőszakos megtörésének volna a következménye.” (Mindszenty József: Emlékirataim)
Az 1945 és 1990 közötti negyven évben tízezrével szervezték be az embereket, és százezerszámra figyelték meg őket. Az 1989–90-es nagy iratmegsemmisítések előtt a megfigyeltekről becslések szerint mintegy kétszázezer operatív karton létezhetett. A levéltár munkatársai eddig több mint egymillió emberre vonatkozó adatot tártak föl, de „mindmáig előkerülnek olyan dossziék, amelyeket a hatvanas, hetvenes vagy a nyolcvanas évek óta senki nem nyitott ki.”
1990 után törvény kötelezte a korábbi iratőrző szerveket, hogy „a náluk őrzött dossziékat vizsgálják felül, és a demokratikus működéshez nem szükségeseket adják át a Történeti Levéltárnak. További iratanyagok találhatók a kommunista állambiztonsági szervek utódszerveinél, ezek tartalmáról és mennyiségéről korlátozott a tudásunk. Jogutód nélkül csak a III/III-as ügyosztály szűnt meg.” A közgondolkodás ehhez kapcsolja az ügynökök működését. Ma az idősebb nemzedékek tagjai nem azt kérdezik egymástól: „hanyas vagy?”, hanem hogy „III/III-as vagy-e?”. „A III/Ies külföldi hírszerzés, a III/II-es kémelhárítás, a III/IV-es katonai elhárítás, a III/V-ös technikai hírszerzés máig megmaradt, ezek az Alkotmányvédelmi Hivatal, illetve az Információs Hivatal kebelén belül tovább működnek. Annak idején ezek az utódszervek ítélték meg, mely anyagok szükségesek további működésükhöz. Mint említettem, nem tudjuk pontosan, mennyi anyag van náluk. Ők azt mondják, nagyon kevés.”
„…gumibottal kezelték vallomásuk előtt a vádlottakat, veséiken, legérzékenyebb szerveiken ütlegelték őket, szeget vagy tűt vertek a körmük alá, leégették a szemöldöküket cigarettával, kábító- és izgatószerekkel tették idegroncsokká őket… A vérszag megtöltötte az egész épületet… A kínzóhelyeket a Vörös Hadsereg létesítette és helyezte üzembe; a magyar tanítványokat kommunista oroszok vezették be a kínvallatás modern és tudományos titkaiba, tőlük kapták a szakmabeli kiképzést.” (Mindszenty)
Fölrajzolható-e az elnyomó hatalmi apparátus teljes működési szerkezete? Elsősorban a besúgó-ügyek kerültek és kerülnek elő időről időre, s óhatatlanul az jut erről az eszembe, vajon az iratok nyilvánosságra kerülésében nem valamilyen mai politikai-hatalmi, gazdasági vagy egyéb szándék játszik-e szerepet? Miért éppen egyik vagy másik személy ügyét húzzák elő valakik a fiókból? A besúgó a sor legvégén állt, persze ez nem menti fel erkölcsi, lelkiismereti felelőssége alól (adott esetben másoknak okozott konkrét károkozása miatt akár a jogi megítélés alól sem). Ám akik a besúgókat beépítették, s akik a beépítőknek parancsot adtak a beépítésre, és így tovább a legfelsőbb hatalmi szintig, róluk ki beszél? Legalább a nevük megismerhető-e?
„Ki ez az őrnagy? Kövéres, zömök, pirosarcú egyén volt. Foglalkozása szerint, ha igazat mondott, kereskedő. Az itt szerepeltetett tiszteknek és kínzóknak a neve felől az ember soha nem lehetett biztos. Álneveket használtak és a viselt rangjuk is inkább személyazonosságuk elrejtésére szolgált.” (Mindszenty)
„Folyamatosan tárjuk fel a kommunista állambiztonsági szerveknél dolgozó személyekre vonatkozó dokumentumokat. De a közvélemény elsősorban az ügynökökre, zsargon nyelven a »téglákra« figyel. Közben a »kőművesekkel« alig törődnek. Pedig ők építették a »falat«. A besúgót erkölcsileg jobban elítélik, mint mondjuk az állambiztonsági ezredest… Ő »csak« a munkáját végezte, mondják, a besúgó ellenben… Azokra dühösek, akik elárulták őket. Ha valaki vállalati vagy megyei párttitkár volt, tudták róla, hogy kommunista, s ez nem zavarta annyira az embereket, holott a rendszert ők mozgatták. Nekik jelentettek, ők konzultáltak az állambiztonsági szervekkel, s ártottak – ilyen-olyan módon – az embereknek. Az erőszakszervezetek hivatali rendszerét főosztályvezetői szintig már feldolgozták. De mint említettem, még mindig az ügynököket »vadásszák« elsősorban, a százötven–százhatvanezer megkísértettet. Munkájuk nyomán 1945 és 1990 között mintegy negyvenezer munkadosszié született. De lehetetlen a múlt teljes körű feltárása, hiszen a feltételezhetően százötven–százhatvanezer besúgó közül mindössze nyolcezerre vonatkozóan maradtak fenn a beszervezési dokumentumok. Azok jártak rosszabbul az ügynökök közül, akiknek megmaradt a dossziéjuk, mert az ő nevüket lehet olvasni időről időre a sajtóban.”
Ez azt jelenti, hogy akivel kapcsolatban nem kerül elő dosszié, még nem biztos, hogy tiszta… A bizalmatlanság légköre lengi körül nemzedékek életét… Talán tudatosan alakították és alakítják még ma is így…? S vajon milyen szempontok miatt maradt fönn az egyik ügynök dossziéja, és semmisítették meg a másikét?!
„Röviddel azután belép a szobába egy magas, tagbaszakadt, bivalynyakú és vadtekintetű politikai rendőrtiszt, aki csak annyit vet felém: – Én partizán voltam. Beszél ugyan magyarul, de az arca nem magyar. Gyűlöletét már régóta gyűjthette ellenem. Nézni sem jó romlott, gyűlölködő arcát. El is fordulok. A mozdulatából azt sejtem, hogy kissé eltávolodik tőlem. Egyszerre nekem fut és csizmával egész erejével belerúg födetlen gerincembe. Ő is, én is a szemközti falnak esünk. Többet akkor, úgy látszott, nem is tudott rúgni; valami luciferi örömmel arcán, pihegve mondja: – életem legboldogabb pillanata volt ez.” (Mindszenty)
Mi derül ki az iratokból az akkori hatalom lényegét tekintve? Az ördögi uralomban a bosszú munkált, vagy egy hivatali apparátus érzelmileg semleges, hideg működése rajzolódik ki? „Mindkettő. 1945 után a hatalomba frissen bekerültek részéről jelentkezett a bosszú a különböző korábbi sérelmekért… Rákosi mondta, hogy tízmillió fasisztával kell felépítenie a kommunizmust. A nyolcvanas évekre az elnyomó apparátus már inkább hivatali feladatokat hajtott végre, ideológiailag természetesen továbbra is kommunista alapon.”
Mennyiben működnek ma olyan erők, amelyek akadályozzák – de legalábbis nem segítik – ennek a kornak mind mélyebb megismerését? „Nem volt olyan szerencsénk, mint a németeknek. Az NDK-ban (a keleti, kommunista német államban) 1990-ben az emberek megrohanták az államvédelmi intézményeket, és elfoglalták őket. Ezzel megakadályozták az iratok jelentős részének megsemmisítését. Nálunk feltehetően lényegesen nagyobb iratmennyiség pusztult el. Ott az előző rendszer valamennyi közszereplőjét elbocsátották. Nekünk ma is együtt kell élnünk a múlt szereplőivel… A korábbi hatalmi struktúráról elmondják ugyan, hogy rossz volt, mégsem varrják el a szálakat.”
Tehát a kommunista-szocialista időszak ilyen értelemben tovább él a mában… Azok például, akiket beszerveztek, mindmáig félnek, hiszen zsarolhatók, ennek következtében sokszor jelentős beosztásukban és befolyásos helyzetükben aligha hoznak határozott döntéseket… Sokszor halljuk: igaz ugyan, hogy valaki jelentett másokról, de nem ártott vele.
„Nincs jó jelentés. Ha valaki egyszer szóba állt az állambiztonsági szervekkel, nem tudhatta, mely szavát mire használják fel. Ha csak annyit mondott: részt vett egy esti összejövetelen, s felsorolta az ott lévők nevét, ezzel máris egy másik beszervezett szavahihetőségét ellenőrizhették, aki szintén »csak« annyit mondott, kikkel volt együtt.”
„Eszembe jut, hogy az elmúlt éjszakáról Rákosi jelentést fog kapni; ő aztán valószínűleg táviratot küld Sztálinhoz. Elképzelem a megindult lázas munkát Kádár János vezetése alatt a belügyminisztériumban és ugyanezt Riesz István irányítása mellett az igazságügyminisztériumban, s közben Péter Gábor és kínzóhada újabb felhatalmazásokra és serkentő indításokra vár.” (Mindszenty)
Kit nevezhetünk baloldalinak a magyar történelemben? „Még leginkább a kommunistákkal nem kollaboráló szociáldemokratákat. A kommunisták nem baloldaliak, hanem az oroszok által a magyar nép nyakára ültetett elnyomók voltak. Ez a rendszer szép lassan elrohadt, de a kosz itt maradt… szennyével és hordalékával, s erről a szennyről és hordalékról tanúskodnak a levéltárban sorakozó papírhalmazok is.”
A megmaradt anyagok közül mennyi egyházi vonatkozású? – kérdem Göncz Balázstól. „Körülbelül egynegyede, egyharmada, s elsősorban a katolikus egyházra vonatkoznak.” Mindszenty Józseffel több mint hatvan dosszié foglalkozik. „1990-ben kettéválasztották ezt az anyagot. Az operatívnak nevezett iratok a Történeti Levéltárban maradtak, a másik fele előbb a Legfelsőbb Bíróságra, onnan az esztergomi érseki levéltárba került.”
Mindszenty emlékirataiban elhallgatja kínzói nevét. Ismerjük őket név szerint? „Következtetéssel össze lehet állítani, kik tartoztak az őt kihallgató csoportba. A fél ávó (ekkor még Államvédelmi Osztálynak hívták a későbbi ÁVH-t) a Mindszenty-ügyön dolgozott. Décsi (Damwéber) Gyula állította össze az ügyet, őt Péter Gábor utasította, fölötte állt a pártvezetés.”
Egyes vélemények szerint a fizikai erőszak mellett tudatbefolyásoló szereket is használtak vele szemben. „A történészek egy része azt mondja, nem gyógyszerezték. Én ellenben találtam áttételes forrásokat, amelyek azt erősítik, hogy igenis kapott különféle szereket. Egy másik ügyben mondta a fogdaügynök a társának: attól fél, hogy ő is olyan anyagot kap, mint Mindszenty. A meszkalint és az aktedront említik. Az egyik eufóriát okoz, a másik meg kétségbeesést idéz elő. De fölvetődött a szkopolamin nevű szer is.”
„Idő múltán magam is éreztem, hogy valamivel többet kell ennem, nem maradhattam táplálék nélkül. Így részben sikerült bevétetniök velem az ételbe kevert gyógy- és kábítószereket. Az orvosok – mindig hárman – ott tartózkodásom alatt mindennap megjelentek az étkezés idején vagy közvetlenül utána; voltak azonban napok, amikor az étkezési időn túl is vizsgáltak. Hozzám egyetlen szót sem szóltak: nem kérdeztek és nem közöltek semmit. Jelenlétükből és viselkedésükből arra következtettem, hogy a drogok hatása mellett azt vizsgálták, bírom-e jól az ütlegeket, s hogy szívem elég erős-e a fizikai kínzásokhoz.” (Mindszenty)
A fiatalabb nemzedékek hogyan viszonyulnak ehhez a korhoz? „Egyre kevésbé érdekli őket. Úgy gondolják, nincs köze az életükhöz.”
„Gyönyörű látni téged, magyar ifjúság, ilyen nagynak, szépnek! Legyen hitetek és ragaszkodjatok az erkölcsi alaphoz mindenben és mindenkor!” (Mindszenty, 1956. november 2.)
Nincs köze az életünkhöz? Tényleg el kell felejtenünk a múltat? Göncz Balázs így válaszol: „Az 1960-as évek elején járunk. Két pap beszélget (lehallgatási anyag, a levéltárban olvasható). Azt mondja az egyik a másiknak a fiatalok erkölcsi állapotáról a gyónási tapasztalatok alapján (anélkül, hogy a gyónási titkot a legkisebb mértékben is megsértené): Ha ez a politikai rendszer még tíz évig tart, úgy megroppan az erkölcs az országban, hogy több nemzedék sem tudja helyrehozni. Ez hangzott el a hatvanas évek elején… Azóta felnőtt két nemzedék, s látjuk, hol tartunk…”
Fényképezte: Cser István
