Földig hajolnak elõtted
a fák, saját bukásomban
térdelek közöttük a csendben.
Létezésem a felismerés corpusa.
Bölcsen is tudok ostoba
lenni, s a félreértés
zûrzavarában elengedem
végtelenbõl gyökerezõ kezed.
Engedj magadhoz, kérlek,
fogadd lángom halvány
villanását égõ csipkebokrodba.