Míg a kannát töltöttem a közelben, két méhecske is próbált inni a csap szélén. Ötletet adtak, szétlocsoltam néhány liter vizet, és perceken belül tucatnyian oltották szomjukat a nedvessé vált talajon. Ahogy a sír felé közeledtem, széncinege röppent el a medence mellől. Megöntöztem a virágok egy részét, a cinege közben a szomszéd fán üldögélt. Alig indultam a csap felé, máris lent termett és ivott – szomjasan, boldogan. Kétnaponta járok Farkasréten, így a kis fürdőből soha nem fogy ki a víz, és remélem, egyre többen veszik észre és telepednek mellé, hogy felüdüljenek a kánikulai napokon. Egy reggel mókus ereszkedett le a közeli fa törzséről, kicsit ugrált a sírok között, aztán újra felkúszott egy másik fára. Láttam már itt, és ült a sír fölé hajló kőrisfán is. Mivel jó szeme van, biztosan észreveszi a csillogó vízfelületet. Júliusban tetőzik a nyár, elhervadtak az árvácskák tarka szirmocskái. Begóniákat ültettem helyettük, amelyek késő őszig virítanak. Hallgatnak a madarak is. Nem is olyan rég reggelente még fekete rigók flótája és barátkák csengő éneke fogadott, hallottam a kis csilpcsalpfüzike „csip-csup”-ját, és mindig azonos irányból egy erdei pinty csattogását. De azért most is vannak madárhangok. Cserregnek a széncinegék, károg a dolmányos varjú, és gyakran hallom a zöld küllő hangos „klü-klü-klü-klü” kiáltását. Valamelyik dolmányos varjú építette fészekben évek óta költ egy kabasólyompár. Csak júniusban raknak tojásokat, júliusban már fiókáik vannak. Többnyire messzire hangzó „ki-ki-ki-ki” kiáltásukkal vétetik észre magukat, de látom őket röpülni, keringeni is a temető felett.
Fotó: Bécsy László
