2.
pislog a selyemakác ezer szemmel
zizzennek levelei a kékség felé
mintha kitárulkozna egy napkitörés elé
mely töltött részecskékkel átölel s elnyel
de csak földi körforgás e szél
mely a forróságban váratlanul felkel
s jelzi a vihar hamarosan ideér
a papíron landol egy nagy fekete légy
aztán felrepül mindjárt egy újabb tervvel
s míg a kert megannyi zöldben izzó rejtjel
a beteg akácból valami édes lé
jön s összeragad a perccel a létezés
3.
az az elveszett vers jutott eszembe
fehér törpékről és vörös óriásokról
ami elkallódott ismeretlen okból
elnyelte éveim közt a lét-kelepce
fehér törpékről és vörös óriásokról
s a lányokról forgott a szó aznap este
véremben tizennyolc év vad szesze tombolt
valami csillagokkal játszó kor volt
velünk csavarodott össze az éj leple
s most látom infravörös tekintetedbe’
rég kihűlt álmaim a messzi távolból
fényév-jelenlétem a vak időbe torkoll
