A vallástudomány azzal különbözteti meg a mágiát a vallástól, hogy a mágikus gondolkodásban a hatás közvetlen, a vallásiban viszont közvetett. A felettes hatalom – sok vallásban istennek nevezik – rendelkezik azzal az erővel, amelynek hatása van ebben a világban. A mágikus felfogásra ismert gyakorlati példa, ki ne látott volna ilyen filmjeleneteket, amikor a varázsló egy bábfigurába döf tűt vagy szöget, minek hatására a megrontandó személy ugyanazon a testrészén fájdalmat érez, vagy akár bele is hal. Amit az idolon, a valóságos másolatán elkövetnek, az megtörténik a valóságban is. A szakirodalom szerint a mágia azonban nemcsak rontás lehet, hanem építés is. A gonosz varázslót leválthatja a jó tündér, aki (ami) varázserejével helyreállítja azt, ami elromlott, gyógyít és akár életet is ment. Ám akár fekete, akár fehér a mágia, mindenképpen úgy képzeli el a világot, mint zárt erőteret, amelyben ha az egyik helyen hatást váltunk ki, akkor az a másik helyen változást idéz elő.
A felvilágosodás az ész hatalmára épített, s mindazt, amit a tiszta ész nem képes felfogni, kritikával illetett, gyanúsnak, sőt üldözendőnek tekintett. A modern ember gyakran azzal különbözteti meg magát a középkori embertől, hogy míg az a vallási és tekintélyelvű magyarázatokban hitt, addig a modern kor szülötte az érveknek, bizonyítékoknak hisz. A mítoszt – vélik – leváltotta a logosz, a vallást az értelem. A radikális racionalizmus jelentős lépés az autonóm ember gondolkodásában, ám mindent képtelen átfogni. A művészet, a szerelem, sőt akár a vallás nem irracionális, hanem a-racionális (azaz nem racionális), a kultúrának olyan területei, amelyekre nem érvényesíthetők a tiszta ész kategóriái. Az ész, illetve a vallás és a mágia egyike sem totális világmagyarázat, hanem a világát megérteni, abban eligazodni kívánó ember eszközei. A kérdés nem úgy vetődik fel, hogy egyiknek vagy másiknak van-e igaza, hanem úgy, hogy a kultúra, a társadalom mely területén melyik érvényesül inkább, és melyik kevésbé.
Mind bonyolultabb a modern világ, annál nagyobb kihívást jelent az ész számára az eligazodás. Egyszerre humoros és drámai is, hogy az élethosszig tartó tanulás azt is jelenti, hogy a modern ember az iskolapadból nem az életbe lép, hanem a sírba száll. A bonyolult világban mindeközben dolgozni, nevelni és szeretni kell. Tesszük is mindannyian a XXI. században, mágiával, hittel, ésszel. S amíg a vallási tanítást közösségek felügyelik, és az ész számára a tudomány ad irányt, addig a mágia szabadon burjánzik, reneszánszát élve.
