Jubileumi villanatképek

A Palócligetben, a múzeum bejáratánál az ipolyvidéki országzászló és az első világháborús, címerpajzsot tartó kőoroszlán a nemzeti összetartozás „paraszti és polgári” szimbólumai. Az emeleti lépcsőfordulóban az alapító-akadémikus Nagy Iván szobra házigazdaként tekint ránk százhúsz év távlatából. Ő valamennyi ingó és ingatlan vagyonát „az örökösen Balassagyarmaton” tartandó nógrádi megyei múzeumra hagyta.



Magyarország első szabadtéri múzeuma Palóc fundus néven 1932-ben létesült országos jelentőségű fejlesztésként, korábban Limbacher Gábor néprajzkutató tájékoztatott róla. Felesége, Lengyel Ágnes igazgatja a palóc táj hagyományait több mint egy évszázada őrző kulturális intézményt. Föld alatti kibővítéséről értesülve fotóművész barátommal nekivágtunk a dombokon kanyargó útnak. A bővítés ezt a titulust kapta: A palóc kultúra kincsestára. A látványtárat idén márciusban adta át a minisztérium a megye és az ország népének.



– Tanulmányi raktár ez – mondja az igazgatónő –, amely a Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastrukturális előkészítése című pályázaton több mint kilencvenhétmillió forintot nyert. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.



Az igazgatói szoba is „kis múzeum”. Szemben mázas cseréptál címerrel, az asztalon csuhé- és egyéb bábuk, könyvek garmadája: a muzeológus házaspár munkái s az ország más néprajzi örökségét dokumentáló kiadványok. Ebből is – ha nem szólnánk róluk – érezném: a palócföld néprajzának szépséges emlékei számukra tárgyakba foglalt égi tágasságú világkép, hit, tapasztalat és a természetes anyag nemzedékekről örökölt bensőséges ismerete. Ekként fogalmazta meg egyszer Limbacher Gábor, s most a felesége hozzáfűzi: egyetemista korukban a palóc nyelvjárás ízei vonzották őket a nógrádi tájra, bár a férje Veszprémben szolgálja hivatását. Elgondolkozva folytatja: „A palócság kultúrájában a világ egyöntetűen az isteni teremtés eredménye, amit a néphitadatok is igazolnak…”



A látványtérben valóban elragad a tárgyak szépsége, a jelképérzékenység, amely főkötőkön, fafaragványokon és szinte valamennyi darabon a szellemujj nyomait őrzi. Mi minden van a százhatvan négyzetméter alapterületű látványtárban? Néprajzi bútorok (például szuszék), textilek, fafaragások, kerámia és a népi vallásosság gyűjteményei. De megtalálhatók itt a helytörténeti gyűjtemény dokumentumai, valamint a Madách Imréhez és a „legnagyobb palóchoz”, Mikszáth Kálmánhoz kötődő műtárgyak, kéziratlapok is. Az új kialakítású oktatótér harmincfős osztály befogadására is alkalmas, a mellette levő „alkotóteremben” a diákok muzeológus vezetésével kézbe is vehetik a műtárgymásolatokat. A bemutatott tárgyak adatainak és fotóinak adatbázisát az érdeklődők a világhálón is elérhetik. A digitális múzeumi tartalmakhoz önálló hozzáférést biztosító informatikai pontok alkalmasak lesznek a fogyatékkal élők kiszolgálására. A szóban forgó projektek révén olyan komplex szolgáltatás föltételei valósultak meg, amelyekkel a múzeum nagyobb szerepet vállal a tanulás támogatásában. Ez bizony pedagógia a javából, amint az igazgatónő is megerősíti: „Múzeumunk az iskolán kívüli ismeretszerzés, közvetítés egyik fontos helyszínévé válik.” Hiába van hűvös (fűtésre is alig jut pénz, a személyzet fizetéséről nem is szólva), ünnepi kedvem magasra szökik. Bár a valóságot bemutató tárgyak statikusnak látszanak, a fazekasmunkák: nagyfazekak, szilkék, butykosok, nagytálak, a pásztoréletet „dokumentáló” gyönyörűséges faragott (kígyó-békás: mágikus) pásztorbotok vagy az erdőkön-mezőkön járó jószágőrzők dudái, furulyái az ostornyelek „társaságában” Illyés Gyula gondolatát idézik emlékezetembe: a munka és az eszközök, tárgyak és szellem kapcsolatai az emberiség legtisztább pontjáig vezetnek, ahonnan másként érzékelhető a világ… Hogyan írja Illyés A mester gondjában? „Adják meg (…) a formát; akad a csődületben is szakértő!” Micsoda benső formaérzékű lehetett Havran János, a pásztorember, akinek feszülete a faragókés alatt úgy született meg, hogy a román kori meg a bizánci művészet lényeges lélekjegyei egyetlen „pillanatba” sűrűsödnek a főn, a teljes testen a hit lendületében! Mesterség és elkötelezettség nemes példája a fából formált méhkas. Idézzük emlékezetünkbe a megváltás, a méhek és a méz krisztológiai kapcsolódásait, amelyekről a nógrádi néplélek szintén tudhatott, hiszen a látványtár egyik leggazdagabb mesterdarabja az említett méhkas. Résbejárata fölött Krisztus-monogramot látunk. Érdekes párhuzama Ságújfalu út menti feszülete: egyik oldalán holdsarlóval, átellenben napkoronggal s az iménti monogrammal egyként jelentve a földi léthez nélkülözhetetlen égitestet és az ostyában örök életre segítő Krisztus-testet. Ekként magyarázza a néprajzkutató, és máris a „magos keresztre” irányítjuk figyelmünket a skanzenportán, amelyen gazdagok az eucharisztiajelek. A nádtetős házakat hajdan Karancskesziből hozták ide elemenként, hét szekéren, és 1932-ben építették föl.



Balra, a látványtárban a Mikszáth-emlékek elérzékenyítik az embert. A ló, a bárányka és a nyúl meg a szamár figurái, az író 1890-ben, négyesztendős korában diftériában elhunyt Jánoska fiának játékai. A Jánoska könyvében olvasható a szomorú történet. Kezembe vehetem Mikszáth óraláncát Jánoska fényképével, a krajcárkát, amit a kisfiú az orvostól kapott (mert bevette az orvosságot), és amit végül apjára hagyott „az állatok kosztjára”.



Nem lehet igazán a végére érni ennek a sok, tárgyi és írott anyag közvetítette történésnek, melyekben – mint az igazgatónő mondja – kifejeződik a népléleknek az a meggyőződése, hogy a valóság eseményei „nem véletlen folytán, hanem szakrális módon mennek végbe”.




Fotó: Fábián Attila
 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .