Az anyagi terhek mellett persze sokan félnek útnak indulni, hiszen gyakran hallunk Izraelből aggasztó híreket, amikor palesztinok és izraeliek összecsapnak, illetve a különböző keresztény egyházak képviselői egy-egy nagyobb ünnep alkalmával tettlegességgel próbálják megoldani nézeteltéréseiket. Székely János esztergom–budapesti segédpüspök három és fél éven át élt és tanult a Szentföldön. Töltött ott húsvéti időszakot is. Tőle kérdeztük, miként ünneplik a szentföldi keresztények Krisztus halálát és feltámadását.
A katolikusok legszebb és legnagyobb ünnepe a virágvasárnapi körmenettel kezdődik. Az esemény az Olajfák hegyén lévő Betfagéban (magyarul „a füge háza”) kezdődik, és a processzió a Jeruzsálem óvárosában lévő Szent Anna-templomhoz tart. Egykor Betániában szállt meg Krisztus, s Betfagét érintve vonult szamárháton Jeruzsálembe. Amikor 1987-től 1991-ig kint voltam, több alkalommal az utolsó pillanatig gondot jelentett, vajon meg lehet-e tartani ezt a körmenetet, a hatóságok adnak-e rá engedélyt. Ilyen alkalmakkor terrorveszélyre szoktak hivatkozni…
Pálmaágakkal, énekelve ereszkedtünk le az Olajfák hegyének nyugati lejtőjén. Gyönyörűen látszott Jeruzsálem, elvonultunk a „Dominus Flevit” („az Úr sírt”) nevű hely mellett, ahol a hagyomány szerint Jézus, amikor megpillantotta Jeruzsálemet, megsiratta a várost.
Tudni kell, hogy a szentföldi szertartások menetét a krími háború után, a XIX. század második felében meghatározott status quo szerint lehet végezni. Az akkori nagyhatalmak megegyeztek, hogy a szent helyeken melyik felekezet mikor ünnepelhet. Ebből sokszor volt és van ma is probléma. AXX. század elején a viták során meg is öltek egy ferences szerzetest, de a legutóbbi években is megtörtént, hogy az izraeli rendőrség választotta szét a különböző ortodox egyházak képviselőit, akik összevesztek a helyek használatán. A viták oka legtöbbször az, hogy míg a Szentföld az Oszmán Birodalom része volt, a szent helyek használatának jogával visszaéltek a hódítók. Szinte négyzetméterről négyzetméterre adták el a területeket különböző egyházaknak. A Szent Sír-bazilikában például az oszlopokat, az ablakokat is külön-külön egyházaknak árusították ki. Rengeteg pénzt szedtek be így, sőt, néha ugyanazt a részt többeknek is eladták, amelyre aztán még manapság is tulajdonjogot formálnak az érintett egyházak. A status quo szabja meg az egyházak vonulásának irányát és időpontját is, s ez szabályozza a koptok, görögök, szírek, örmények, de a ferencesek által vezetett katolikus szertartások rendjét, idejét is. Még a tömjénezést is eszerint lehet végezni. A szabályozás miatt a katolikus szertartások még a II. vatikáni zsinat előtti rendben zajlanak. Ez számunkra meglepő, de új megállapodásokat kötni sajnos egyelőre reménytelen, hiszen a különböző egyházak és egyházi közösségek kellő rugalmassága nincs meg ehhez. A ferencesek nagypéntek este a Golgotán tartanak szertartást. Imádságok, énekek hangzanak el, egy ferences prédikál, majd leveszik Jézust a keresztről, és elviszik a Szent Sírhoz. A kereszt különleges, mert levehető róla a korpusz. Végtagjaiból sorban kihúzzák a szegeket, megcsókolják ezeket gyönyörű Krisztus-sirató énekek kíséretében. Útközben ahhoz a kőhöz viszik, ahol a hagyomány szerint megkenték Jézus testét, utána gyolcsba göngyölik, és ünnepélyesen a sírhoz indulnak vele. Nagy élmény ez a jelenlévőknek.
Van kevésbé szép emlékem is. Nagycsütörtökön a görög ortodox pátriárka akart bevonulni a Szent Sír-bazilikába. Előzőleg egyházgondnoka, az ő tudta nélkül, titokban, jogtalanul egy nagyobb területet eladott izraeli magánszemélyeknek. A pátriárka tiltakozott, de nem ért el eredményt. Nagy volt a feszültség, fiatalok tüntettek. Az izraeli rendőrség könnygázt lőtt közéjük. A pátriárka a földre esett, mellkeresztje eltörött.
Ma már ritkább az ilyen esemény, hiszen a palesztin területek köré falat emeltek. Vannak, akik soha nem juthatnak át ezen, így a konfliktusok száma is csökken. Akárcsak a szentföldi keresztényeké. Sokan úgy vélik, lehetetlen ott élni, és elmenekülnek.
