Amilyen hihetetlen művelt gyerek vagyok, erről a témáról rögvest Pázmány Péter esztergomi érsek jutott eszembe, aki íróként nem csupán a magyar lelkiségi irodalom, de általában művelődéstörténetünk fontos alakja. Időszerűségét növeli, hogy március 19-én volt halálának 375. évfordulója.
A rádióban fölvetett téma kapcsán azért jelent meg előttem, mert tizennyolc éves korától jezsuita papnövendékként Krakkóban tanult, ahol 1590 folyamán belebotlott a város főterén lakó Balassi Bálintba. Egy anekdota szerint huncut természetű költőnk kardjának lapjával – komisz tréfaként – hátba vágta a Mária-templom előtt beszélgető ifjú Pázmányt. Feltételezhető, hogy ama hónapokban más, komolyabb körülmények között is találkoztak Krakkóban, hiszen egy éven keresztül alig háromszáz méterre laktak egymástól.
Akárhogyan is, most költői fantáziám segítségével elképzeltem, hogy 2012 tavaszán Budapesten ismét egymásba botlanak, mondjuk kora délután, a zsúfolt Blaha Lujza téri aluljáróban. Íme, most megtudhatjuk, hogy a mai magyar társadalmi körülmények között miről cseveg egymással a tudós főpap és a szárnyaló lelkű reneszánsz költő:
– Nahát, nem hiszek a szememnek! Péter öcsém, te itt? Hát emlékszel-e rám Krakkóból?
– Persze, hát persze… Még mindig sajog a hátam a kardod vasától.
– Péter, ha már így összefutottunk, hadd kérdezzek valamit… Mondd, te számlaképes vagy? Tudod, írtam egy elég szép verset a végvári vitézek életéről, de a főszerkesztő azt mondta, csak akkor kaphatok érte honoráriumot, ha számlát adok.
– Sajnos már nem, túl későn kérded… Evás voltam, de januárban a könyvelőm tanácsára felszámoltam a vállalkozást. Lehet, hogy majd csinálok egy bt.-t, mert azt tervezem, hogy Nagyszombaton megalapítom az első magyar papneveldét, és hát, ugye-ugye, bt. nélkül manapság már nem megy; ha akarod, lehetnél kültag.
– Talán majd akkor, ha már lezárult a rendőrségi hercehurca… Novemberben kaptam egy ötvenezres csekket, mert Gyarmat határában igazoltattak, és nem volt nálam a fényvisszaverő láthatósági mellvértem. Előző napon egy csata közben elhagytam. Hiába magyaráztam a zászlósnak, hogy békeidőben mindig a nyereg alatt tartom.
– Ne is mondd, engem meg állandóan abajgat az építésügyi szakhatóság az esztergomi munkálatok miatt…
– Na, nekem rohannom kell, mert a gázműveknél reklamálni akarok a múlt havi részszámlám miatt; nehogy kifussak az ügyfélfogadási időből…
– Én is rohanok, mert a cégbíróságon valós egyházi személlyé akarom nyilváníttatni magam. Tudod, az uniós pályázatok miatt… Isten veled, Bálint bátyám!
– Isten veled, Péter!
