Puszta kézzel tépdeste a tűz szirmait, mohón,
majd az utolsóhoz érve megtudta, az
Élők Napja van. Két pont között meghúzta
az összes egyenest, pedig nem akart
új geometriát teremteni. Közben erőből
gyengeségre váltott, s ez még szokatlan neki.
Ám mégis zihálás nélkül fut le a tengerig –
Hallja, hogy dolgoznak a gyökerek fúrópajzsai.
A táj jóllakott ragadozó, nem kapkod lábai után.
Fejében egy nagyregény szereplői fulladoznak
unalom és szenvedély között, s mire meglátja
a hullámokat, helyére kerül minden mozaikdarab,
s ha önmagát nem is, de mindegyik megérti a másikat.
Filip Tamás (1960) Budapesten élő költő,
a Magyar Napló folyóirat szerkesztője