Pedig az igazság, mint általában, itt is valahol középütt van. Minden világvallás ismeri a böjtöt. Gondoljunk csak a muzulmán ramadánra, a hinduk gyakorlataira, a buddhisták kemény önfegyelmére. A kereszténység a zsidó és a görög–római hagyományra építkezve alakította ki böjti időszakait. De az ezzel kapcsolatos fegyelem változott is az idők során: talán nem vétek kimondani, hogy mi, katolikusok (természetesen kivételek mindig vannak) mára igencsak könnyedén vesszük a böjtölést. A II. vatikáni zsinat felszabadított bennünket az előírásszerű, de nem túl sok tartalommal megtöltött lemondások alól. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy mára a legtöbb böjti gyakorlat ellen lett valamilyen ügyes és legitim kifogásunk.
Ám ha nyitott szívvel járunk-kelünk a világban, felfedezhetünk egy olyan ösvényt, amely mentén visszatalálhatunk gyökereinkhez. Hiszen az ősegyház tudta jól, mi a böjt. Vallotta: a testről és a lélekről egyaránt szól. Bölcsen tisztában volt azzal is, amit ma a magazinok hangsúlyoznak, hogy a böjt csakugyan gyógyítja a betegségeket, kitisztítja a szervezetünket, a raktározás után felkészíti a tevékeny életmódra. De azt is szem előtt tartotta: a helyesen értelmezett böjt egyben szellemi is. Hiszen az önmegtartóztatás során tárul föl, hol vannak lelkünk sebei.
Jó ételeket-italokat fogyasztva, esténként a távirányítót kapcsolgatva sok mindennel nem szembesülünk. De ha megfosztjuk magunkat kisebb-nagyobb pótlékainktól, elénk tárul a nem mindig szép valóság: desszert nélkül nyűgösek, alkohol nélkül görcsösek, tévé nélkül magányosak vagyunk. Ilyenkor démonjaink néznek velünk farkasszemet. Olyan úton találjuk magunkat, amelyen imádság nélkül nem lehet végigmenni.
Sokféle lemondásunk, fogadalmunk lehet a böjt negyven napjára. Ezek semmivel sem értéktelenebbek, mint a szigorú, több napon át tartó gyakorlatok, amelyek elvonulást, elcsendesedést igényelnek. Akinek van lehetősége ez utóbbi megoldásra, az követheti Anselm Grün német bencés szerzetes útmutatásait is, aki Böjt – Test és lélek imája című kis könyvében ötnapos „receptjével” a test és a lélek számára egyszerre nyújt segítséget. (Ne feledjük, hogy kismamáknak, illetve krónikus betegségben szenvedőknek tilosak az ilyen szigorú böjtök!)
Grün a böjt első szabályaként említi, hogy gyümölcsnappal kezdődjön. A következő napon lehet salaktalanító teákat innunk, vagy a patikákban kapható, glaubersót tartalmazó gyógyvizet. Az öt nap során sok folyadékot kell innunk, naponta legalább három litert. A víz mellett méregtelenítő teákat is fogyaszthatunk. Ilyen a csalán, a csipkebogyó, a borsmenta és a zöld tea. Mindegyik napon egyszer szükségünk van gyümölcslére, egyszer pedig zöldséglevesre. Ha fejfájással küzdünk, még több folyadékot kell innunk. Az öt nap leteltével fokozatosan kell elkezdenünk enni. Indíthatunk egy almával és egy darab száraz kenyérrel. A böjt utáni napokban még kerülendő a hús, és egyáltalán nagyon keveset együnk, főként salátát, zöldséget, kenyeret, krumplit, joghurtot vagy gyümölcsöt.
Anselm Grün természetesen lelki útmutatást, elmélkednivalót is ad receptje mellé. Az öt napnak neveket is adott, és kérdéseket fűzött hozzájuk.
1. Az Egyiptomból való kivonulás. – Mi jelenti számunkra az egyiptomi húsosfazekat, amelytől nem tudunk megválni, pedig nem tesz jót nekünk? Kitől, mitől váltunk függővé, és miért? Kik vagy mik a hajcsáraink?
2. Átkelés a Vörös-tengeren. – Hol nem érezzük szilárdnak a talajt a lábunk alatt? Hol félünk járni a saját utunkat? Lázadunk-e Isten ellen, mert nem ad eleget „enni”? Vádolunk-e mást, ha rosszul megy a sorunk? Siránkozunk- e a megoldás keresése helyett?
3. A keserű víz élménye. – Hol vagyunk merevek és kemények, mint Mózes sziklája? Ítélkezünk-e keményen mások felett? Hisszük- e, hogy Isten édesvizet tud fakasztani életünk szikláiból?
4. Találkozás az amalekitákkal: közbenjárás. – Mózeshez hasonlóan tudunk-e magasra emelt karral másokért imádkozni? Bízunk-e abban, hogy böjtünk és imánk segít másokat?
5. Mózes színeváltozása a hegyen. Ekkorra belső és külső érzékeink kifinomulttá válnak. Az utolsó nap megtapasztalhatjuk, belső utunk végére mi mindennel lettünk gazdagabbak.
A böjt arra késztet, hogy egyedül és lassan járjunk, s óvatosan reagáljunk környezetünkre. Begyakoroljuk, hogyan kerülhetjük el az elhamarkodott ítéleteket, mások megszólását. Felfedezhetjük életünk más mértékeit, hangsúlyait, és olyan kapcsolatba kerülhetünk Istennel, amely életünkhöz való viszonyunkat s ezáltal életünket is megváltoztathatja.
