Magunk voltunk csupán, álmodva nyugtalan,
Ő s én; vágyunk s hajunk szél tépte untalan.
Egyszer csak rám tekint, firtatva bájosan:
„Legjobb napod mi volt?” – hangja csengő arany,
Zsongó hang és szelíd, mint egy éteri angyal.
Diszkrét mosoly felelt és elfojtott szavakkal
Szájam ragaszkodón fehér kezére forrt.
– Ó, legelső szirom, illata dongva szállong!
S mormolva így beszélt hozzám, zenélve szólt
A legelső igen egy bűvös, drága szájon.
Térey János fordítása
