Ez maradék méltóságunk záloga, hiszen arca csak az embernek lehet. Ha pedig nagy A-val írjuk, rögtön isteni síkra emelkedik, hiszen mindannyian tudjuk, kié az Arc.
kié ez az arc – súgja könyve borítóján Gyukics Gábor, így, kis kezdőbetűvel és semlegesen: a kérdőjel tudatos hiánya miatt nem tudhatjuk biztosan, kérdésről van-e szó vagy egy kijelentő mondatból kiragadott töredékről. Állítása-kérdése nem feltétlenül vallási – vagy talán mégis? Életünk transzcendentális síkjáról beszél, a végről, a kezdetről, az időről, az eltűnésről és az elveszítésről, meg persze rengeteg egyébről is, tömören: a mindenről és a Mindenről, de nem hitbuzgalmi- harcosan, nem szónokolva, hanem áttételesen, vagyis jól. Eltekinthet-e egy költő a transzcendenciától, kizárólag az anyagi világra figyelve? Aligha. Beszélhet-e prédikálva, modorosan a transzcendens világról? Igen könnyen. Az 1958-ban született Gyukics Gábor ötödik verseskönyvében (is) nagyszerűen elkerüli e veszélyt. Lapunk rendszeres szerzője (legutóbb november 13-i számunkban szerepelt a verseivel) műfordítóként a kortárs amerikai lírát és az indián költészetet népszerűsíti, mindamellett az úgynevezett nyitott versfelolvasó estek meghonosítója hazánkban.
(Gyukics Gábor: kié ez az arc. L’Harmattan Kiadó, 2011)
A kötet kapható az Új Ember könyvesboltjaiban
