Sokan méltán érzik idegennek napjainkban a Valentin-nap körüli felhajtást. Némi gúnnyal azt mondhatnánk, főként a virág- és ajándékárusok örülnek leginkább e napnak. Ám az ünnepnek ősi gyökerei vannak. Lényegét sajnos eltakarják a rózsaszín plüss-szívecskék. De ha jobban megismerjük e (valószínűleg több mártír alakjából „összegyúrt”) szent történetét, talán legyőzhetjük ellenérzéseinket.
A legismertebb Valentinus áldozópap volt Rómában, a III. században uralkodó II. Claudius császár idején, aki azon igyekezett, hogy megtöbbszörözze a hadsereg létszámát. A folytonos harcok után a megfáradt katonák szerettek volna hazatérni, feleségük és gyermekeik mellé, de Claudius ezt megtiltotta embereinek. A császár háborús ambíciói odáig fajultak, hogy törvényben korlátozta a házasságkötést a birodalomban, abban a reményben, hogy a férfiak család nélkül könnyebben beállnak katonának. Ám hiába toborzott új harcosokat, önként nemigen csatlakoztak a sereghez, akiket meg kényszerrel sorozott be, azok elszökdöstek. A „házassági tilalom idején” a fiatalok egyetlen reménye Valentin volt, aki az éjszaka leple alatt, titokban összeeskette a hozzá forduló szerelmeseket.
Amikor Claudius hírét vette ennek, elfogatta és halálra ítélte a papot, aki az utolsó útra készülve kis üzenetet juttatott el a börtönből egy lánynak, aki általa gyógyult meg vakságából. A levélkén ez állt: „Szeretettel Valentinodtól.” E mondat a későbbi Valentin-napi üdvözletküldés elindítója lett.
Ma, amikor különböző okok miatt olyan kevesen állnak oltár elé, amikor minden második házasság válással végződik, amikor a legtöbb férj mintha csakugyan Claudius háborúiból térne haza minden hajszolt nap után, igazán szükségünk van Szent Bálint közbenjárására.
1969-ben ünnepét kivették a külön napon ünnepelt szentek sorából. Ez a nap azonban ma is Bálint névnapja.
