A szentgotthárdi születésű kalapácsvetőt a „Dobópápának” tartott, nemrégiben elhunyt Németh Pál fedezte fel. A sikerek nem sokáig várattak magukra, hiszen a remek adottságokkal megáldott atléta tizenhét évesen ifjúsági világbajnoknak, két évvel később pedig junior Európa-bajnoknak mondhatta magát.
Athénban újoncként ötödik lett, Pekingbe viszont már éremesélyesként utazott. Ott azonban lecsúszott a dobogóról. Ám az előtte végző két fehérorosz kalapácsvető doppingolt, így a magyar fiú egy ideig olimpiai ezüstösnek is tekinthette magát. A nemzetközi sportdöntőbíróság azonban 2010 júniusában végül helyt adott a lebukott sportolók fellebbezésének, így megtarthatták érmeiket. Emlékeztetőül annyi, hogy Athénban két olimpikonunktól is rögtön elvették az aranyat, és ők már hiába fellebbeztek.
A pekingi ezüst így lassan a feledés homályába vész. Viszont közeledik a nap, amelyen Krisztián bebizonyíthatja: képes olyan eredményre, amely után már nem számít a nemzetközi sportdiplomácia ereje. Erre komoly esélye van, hiszen a tavalyi vébén mindössze hat centiméteren múlt az arany. Év végén pedig ő rendelkezett a legjobb eredménnyel a világranglistán.
Londonban olyan utódok nyomába léphet, mint Németh Imre, Csermák József, Zsivótzky Gyula és Kiss Balázs. Ő lehetne e sorban az ötödik. Ehhez csupán annyi szükséges, hogy mottója valósággá váljon: „Legfontosabb, hogy legyőzzük a csúcsot…”
