Ennek a magatartásnak belső meggyőződésből kell születnie és erősödnie. – E havi szándékunk azonban nem erről szól, hanem arról, hogy a püspökök mindig tanulékony engedelmességgel figyeljék és kövessék a Szentlélek (nem külső tapasztalattal, hanem belső megvilágosodással megismerhető) tevékenységét és irányítását. A püspökök – ugyanúgy, mint mi valamennyien – Isten népét alkotják. Kutatniuk, érzékelniük, követniük kell Isten szavát. Ők is, állapotuknál fogva, emberi lények és bűnre hajlanak; a püspökké szentelés nem csepegteti beléjük ellenállhatatlanul a keresztény erényeket; ők is arra hivatottak, hogy naponta keressék és meglássák Isten rájuk vonatkozó akaratát, és kérjék a megvalósításhoz szükséges, Istenből eredő erőt. 2003. október 16-án II. János Pál pápa szinódus utáni apostoli buzdítást adott ki Pastores gregis kezdettel. A 13. pont témáját röviden ő maga így foglalja össze: „Lehetetlen mások szolgájának lenni, ha valaki először nem Isten szolgája.” A püspöki szolgálat több elemét foglalja össze ez a pont. Most azt kéri tőlünk a Szentatya, hogy imádkozzunk püspökeinkért (elsősorban, de persze nem kizárólag, saját országunk püspöki karának tagjaiért): az előttük álló mindennapos feladatokhoz éppen úgy, mint a nehéz és bonyolult kihívásokhoz, kapják meg a Szentlélek világosságát; valósítsák meg magukban a krisztusi „kalibert”, a tökéletes férfit. (Imádságunkban a Szentlélek talán minket is rávezet arra, hogy kérni tudjuk főpásztorainknak azokat a konkrét kegyelmeket, amelyekre szükségük van.) Gondoljunk arra is, hogy a püspököknek ugyanúgy, mint nekünk, különféle utak állnak rendelkezésünkre Isten akaratának felismeréséhez: a személyes ima, az igeliturgia, az eucharisztikus közösség, az imaórák liturgiája, kapcsolataik híveikkel és munkatársaikkal, találkozás a szegényekkel, a történelmi események, meglepő hétköznapi dolgok stb. Őszinte szeretettel és gyermeki ragaszkodással kérjük püspökeink számára az Isten iránti lelkipásztori engedelmesség kegyelmét!
Missziós szándék: Hogy az egyház Afrikában megfelelő utakat és eszközöket találjon ahhoz, hogy hatékonyan előmozdítsa a kiengesztelődést, az igazságosságot és a békét, a püspöki szinódus Afrikát szolgáló II. különgyűlésének útmutatásai szerint. 1994 április-májusban szentelte a püspökök szinódusa első különgyűlését Afrika egyházának szolgálatára erről a témáról: „Az egyház Afrikában és evangelizáló küldetése a 2000-es év körül: »Tanúim lesztek.« (ApCsel 1,8).” A második szinódusi ülést ugyancsak II. János Pál jelentette be, de utódára maradt a 2008-as levezetése az általa meghatározott témáról: „Az egyház Afrikában, a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke szolgálatában. »Ti vagytok a föld sója… Ti vagytok a világ világossága.« (Mt 5,13.14.)”
Az egyház helyzete Afrikában meglehetősen kedvező: 2004-es statisztikák szerint majdnem 150 millió katolikus, 630 püspök, húszezer feletti egyházmegyés és tízezer feletti szerzetes pap, nyolcezer szerzetes testvér, majdnem hatvanezer Istennek szentelt nő, 380 ezer katekéta. Egyre növekvő számú afrikai misszionárius működik egyéb világrészekben. Mondhatnánk: a gondviselő Isten sok munkást biztosít a nagyon kényes és nehéz feladatok vállalására. Mert Afrika igen kényes, feszült helyzetben él, amelyre a kereszténység egyre elmélyülő és erősödő evangelizálással tud és hivatott jótékony befolyást gyakorolni. Isten királysága, a szeretet királysága, amely Jézus Krisztusban állandóan érkezik közénk, kiengesztelődést, igazságosságot és békét hoz; „Isten királysága… igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben” (Róm 4,17). Afrika népei fölött viszont sötét felhők gomolyognak, és viharok tombolnak: gyűlölet, megosztottság, háborúk, globalizálódás; törzsi viszályok, kegyetlen belpolitikai elnyomás, külső hatalmak kiszipolyozó és fojtogató rátelepedése. Vonatkozó információk és képek bőségesen érnek bennünket; ezek segítségével igyekezzünk látni, átérezni az afrikai valóságot. Ilyen helyzetben, az afrikaiak számára talán különösen is, Krisztus egyháza a család: családegyház (kicsiben) és család-egyház (nagyban). Keblén hordja az élet Igéjét és Kenyerét, a szeretet Igéjét és Kenyerét. „Ti mind testvérek (fivérek és nővérek) vagytok” (Mt 23,8). Egymás testvérei a személyek, a népek testvéri népek, és valamennyien testvérei az egész hatalmas és gyönyörű teremtett világnak. – Ilyen tekintetben éljem át minél mélyebben, hogy – én is, mi is, afrikai testvéreink is, az egész afrikai közösség is – állandóan magunkban hordjuk a keresztség és a bérmálás jegyét: az forraszt össze bennünket egyetlen nagy titokzatos közösséggé. Mi, magyarok vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy nem sok közvetlen közünk van az afrikai családok és társadalmak kegyetlen problémáihoz. De inkább azzal vigasztaljuk magunkat, magyar keresztények, hogy Krisztusban és az ő egyházában, ebben a világot átfogó nagy családban, megváltónk és főnk nyitottságával, szeretetével, vágyaival, kegyelmi sugárzásával átkaroljuk, személyes ismeretségek nélkül is, afrikai testvéreinket és nővéreinket, hogy ők maguk is az egymás közötti kiengesztelődés, igazságosság és béke kiapadhatatlan forrásaiként kapcsolódjanak egymáshoz és egész nagy világrészükhöz.
