Már akkor is nagyon vonzódtam az újságok világához. 1956-ban is nagy élményem volt a sok és sokféle lap megjelenése. Amikor pedig először állhattam a frankfurti repülőtér nagy újságosstandja előtt, azt sem tudtam, hová kapjak.
Ám nemcsak újságot tanultam meg olvasni, hanem azt is, melyikből hol, mit tudhatok meg, mi a beállítottsága, hiteles-e. Hamar megszerettem Móra Ferenc bölcsességét, kerestem az akkor tiltott Babits és Kosztolányi írásait.
Az olvasással is úgy van, mint az imával. Mindig újra kell tanulni. Meg kell találni a most éppen engem jobban megszólító cikket, témát. Régebben ki is vágtam nekem tetsző írásokat, most inkább már csak kipipálom őket, hogy felhívjam rájuk a környezetemben lévő fiatalok figyelmét.
Nem szégyellem, vannak kedves szerzőim, akiknek a nevét elsőként keresem. De nyitott a névsor, néha még verssel is bele lehet kerülni.
Nem sietek, nem a teljesítmény számít. Vannak részletek, melyeknél kicsit megállok, ízlelgetem a szavakat. Ezekből a szövegekből beszélni, írni is tanul az ember.
Az internet számomra csak arra jó, hogy munka közben adatokat keressek, ellenőrizzek. Átfutom a híreit. De olvasni? Arra nem való. Ahhoz jó fotel és még jobb könyv, folyóirat, hetilap kell. És türelem, hogy az olvasott szöveg meg is szólítson. Ezt is jelenti az olvasás megtanulása.
Sohasem késő.
