A Krisztus-várás napjaiban kisebb figyelmet keltene a dolog, s talán – legyünk jóindulatúak – még az is felmerülhetett bennük, hogy ízetlen volna az időzítés. A Kopimism Egyház elnevezése az angol „copy me” (másolj le!) felszólításból ered, magyarul tehát leginkább Kopírozó Egyháznak lehetne nevezni. Persze a „hívek” már korántsem kézírást másolnak, mint megannyi korábbi nemzedék a kékeslila indigópapírral – ehelyett zeneszámokat, filmeket. Mégpedig úgy, hogy egyetlen fillért (őrét) sem fizetnek érte. A bejegyzéssel Isak Gerson, a vallásalapító (civilben az uppsalai egyetem tizenkilenc éves filozófia szakos hallgatója) és Gustav Nipe elnök (mert ebben az egyházban ilyen is van) már tavaly áprilisban és júliusban is megpróbálkozott; a Kammarkollegiet, vagyis a Jogi, Pénzügyi és Adminisztratív Szolgáltatások Ügynöksége azonban ekkor még eltanácsolta őket. Harmadszorra jobban odafigyeltek a formai kívánalmakra, így törekvésüket végül siker koronázta. Egyetlen pillanatig sem rejtették véka alá: egyházként való működésükkel a törvény általi felelősségre vonást kívánják elkerülni. A korábbi próbálkozások alkalmával ez azért nem sikerült, mert az engedélyező hatóság szerint a közösségben nem voltak szabályozott szertartások és imák. Ezt azóta korrigálták: a svéd és angol szövegek sűrűn emlegetik a Torrentezők Urát. A vallásalapító tinédzser szerint „a hitünk alapja az, hogy az információ szent, a másolás pedig szentség”. Tagadja, hogy a viccpártok mintájára kreált viccegyházról van szó: az övék teljesen komoly, noha egyetlen hittételből álló teológiájukon szerinte is van mit fejleszteni. Szent szimbólumaik mindenesetre már vannak: a számítógép klaviatúrájáról a Ctrl + C és a Ctrl + V (a másolás és beszúrás) billentyűk. Az egyházba jelentkezni egyetlen kattintással is lehet, honlapjuk szerint pedig már kanadai és oroszországi leányegyházuk is megalakult – idővel hozzánk is elérhetnek. A fiatalok „jó bulinak” tartják az egyházalapítást, de leginkább mégiscsak a joghézagokat keresik egy tekintélyét vesztett, túl liberális államban – ennyiben valóban nem viccegyházról van szó. Inkább egyházmásolókról. Valahogy mégsem olyan felhőtlen ez a mókázás. Eszünkbe juttathatja az egyházként való elismerés politikai anomáliáit, hiszen akár egy hatóság, akár az országgyűlés kezében van a döntés, eltűnhet a hivatalos aktusból a lényeg: a hit. Hogy vallásként tud működni egy olyan érdekkör, amelyből voltaképpen Isten is hiányzik; vagy ha mégsem, akkor éretlenül vihogva szórakoznak az Úrral. Akit ezek szerint – legyenek bármily ügyesek és talpraesettek – minden internetes bravúr ellenére sem sikerült „letölteni”.
