Szép itt az erdő, hatalmas öreg fákkal, helyenként nádfoltokkal és sűrű aljnövényzettel. Árterület, magas vízállásnál a folyó birtokolja, de most, hogy a Duna rendkívül alacsony, teljesen száraz volt. Az egyik fűzfán nagy fakopáncs feszegette a kérget, egy szajkó recsegő hangját, majd a fekete harkály harsány „krü-krü-krü-krü”-jét hallottuk. Már a magasított ösvény vége felé jártunk, amikor megszólalt a guvat. Eleinte a sűrűben bujkált, de később kisétált az iszapra, ahol Bence egy sor fényképet készíthetett róla. A guvat ugyan vonuló madár, de rendszeresen át is telel, és az ártéri erdő ideális hely lehet számára. Még ott álltunk, amikor ökörszem kezdett cserregni, majd előbukkant a bokrok közül, közelebb repült, és alig néhány méternyire csípett fel valamit. A guvat közben eltűnt, de kisvártatva a másik oldalon is megszólalt egy. Később egy harmadikat is hallottunk. Ennek a kissé hajlott, pirosas, hosszú csőrével és fekete-fehér csíkos oldalával jellemezhető madárnak a repertoárja rendkívül gazdag, a legkülönbözőbb hangokon szólal meg. Bár a nádasokban, gyékényesekben és a mocsarakban mindenütt előfordul, rejtett életmódja miatt többnyire csak a hangja válik árulójává.
A Buló-szigeti részen a túlsó part zátonyain kárókatonák, szürke gémek és tőkés récék pihentek, a vízen kercerécék úsztak, később hat nagy bukó is csatlakozott hozzájuk. A gácsérok piros csőrükkel, zöldesen csillogó fekete fejükkel, fehér begyükkel és halvány lazacszínű oldalukkal nagyon szép madarak. Téli vendégek, a Dunán rendszeresen láthatók. A parti bozótban itt is ökörszem cserregett, a fákon hosszú farkú őszapók keresgéltek. Andris két alkalommal is hallotta a rövidkarmú fakúsz számomra sajnos már túlságosan halk hangját.
A verőcei szakasz volt a következő megfigyelőhely, ahol egyebek mellett sok kárókatonát, kis csapat kontyos récét, nagy kócsagot, kercerécéket és tizenkilenc nagy bukót láttunk. Közben fokozatosan befelhősödött az ég, hideg szél kerekedett, és ilyen volt az idő akkor is, amikor a kismarosi, majd a nagymarosi részen néztünk szét. Itt kevés látnivaló volt a vízen, a parti fákon és bokrokon viszont sok madár mozgott. Az egyik magas lucfenyőn királyka bujkált, kék és széncinegék tornásztak az ágakon, távolabbról a nagy fakopáncs hangos „csikk”, majd a csuszkák „tved-tved” hangjait hallottam. A kopasz ágakon csízek ültek, egy magas fa legfelső ágáról meggyvágó figyelte a környéket. Decemberhez képest enyhe idő volt, és az egyik sűrű bokorban halkan fuvolázni kezdett a fekete rigó. Talán a még oly távoli tavaszról álmodott…
Fotó: Bécsy László
