„Isten igluja”

Megelégelték ugyanis, hogy a legközelebbi templomhoz másfél órát kell gyalogolniuk. Azóta már Philippsreutban felépült az istenháza, de a századik évfordulóra a falu lakói elhatározták: megismétlik az időjárásfüggő építészeti bravúrt. Egy passaui építészt, Alfons Döringert kérték fel az épület megtervezésére.

Az egyhajós templom fölé parabolaíves hótető borul, a bejárati falat jégtéglákból építették. Egyedül a toronynál volt szükség egy kis kegyes csalásra. Ez az épületrész favázat kapott, a többit valóban csak hó és jég alkotja. A világítást a jégtéglák mögé rejtett lámpák adják, ennek köszönhetően a templom esténként kék fényben dereng.

Az építkezés százezer euróba került, a megvalósítást nemcsak a tartományi önkormányzat, de a szomszédos Csehországban fekvő síközpont, Stráñný is támogatta.

Az építményt, amelyet egy német lap „Isten iglujának” becézett, eredetileg karácsony előtt szerették volna átadni, de a meleg idő két héttel kitolta a befejezés idejét. A kétszáz fő befogadására alkalmas templomot végül december 28-án szentelhette fel Kajetan Steinbeißer német pap. A belépőjeggyel látogatható épületben az egyházi szertartások mellett koncerteket és más rendezvényeket is terveznek. Az építők bíznak abban, hogy a hótemplomocska március végéig állni fog, és fogadhatja a szentmisére, hangversenyre érkezőket.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .