Krisztus megkeresztelkedése erőpróbához hasonlít: a jó és a rossz küzdelmének nyitánya, mely nagypéntek és húsvét eseményeiben teljesedik ki. Mint amikor két hadsereg fölvonul egymás ellen, s kérdés sem férhet ahhoz, hogy melyik fog győzni. Krisztus egymagában, meztelenül, fegyvertelenül áll a vízben, a sötétség erői pedig utolsó búvóhelyükről is menekülni kénytelenek. Ezt a gondolatot fejtik ki a nagy vízszentelés imái: „A Jordán hullámait megszentelted, így az ott lakozó szörnyetegek fejét összetörted.”
Mégis, miben rejlik Krisztus ereje? Talán abban, amit a szertartások nem győznek kellően megénekelni: az isteni Ige végtelen megalázkodásában. Már önmagában azt sem könnyű befogadnunk, hogy Isten emberré, ráadásul egy védtelen gyermekké lett. Ebben mindenesetre van valami bájos. Hogy azonban Isten Fia a bűnösökkel helyezi magát egy szintre, és beáll a megtisztulni vágyók sorába, az már minden emberi gondolkodást fölülmúl. Liturgikus énekeink érzékeltetik Keresztelő Jánosnak a kínos helyzet fölötti értetlenkedését: „Te a mindenségen uralkodsz, és kifejezhetetlen természetű vagy. Hogyan öltheted magadra a szolga alakját? Nem érinthetem a te tüzedet én, a száraz fű! Te keresztelj meg engem, mivel nekem kell tőled tisztulást kérnem!”
„Üdvözíteni akarván az eltévelyedett embert, nem szégyellted, hogy szolgai alakba öltözködj” – énekeljük az ünnep előestéjén a nagy misztériumot. Az Úr Jézust legkevésbé sem érdekelte, mit fognak róla gondolni az emberek. Nehéz ezt fölfognunk nekünk, akik gondosan ügyelünk jó hírünkre; akik inkább azon vagyunk, hogy minél jobb színben tűnjünk föl mások előtt; óvakodunk attól, hogy mások szemében értéktelennek vagy gyöngének tűnjünk; esetleg föl is háborodunk, ha olykor képzettségünkön, rangunkon, erkölcsi szintünkön alul sorolnak be. Jézus Krisztust a betlehemi jászolban sem foglalkoztatta, hogy lesznek, akik nem ismerik föl benne az Istent. Megelégedett néhány tiszta szívű pásztorral és bölccsel. Már ott beteljesedett: „Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” A Jordán folyónál még kevésbé okoz neki aggodalmat, hogy a helyzet miatt félreismerhetik. Az egyetlennek akar tetszeni, akinek érdemes: a mennyei Atyának. Ez a végtelen megalázkodás az ő fegyvere – ezzel üdvözít minket.
