Tudjuk jól, hogy a pénz régóta uralja a foci világát, és a játék tisztaságát sok oldalról veszélyeztetik. A játékosokat adják-veszik – a meccseket sajnos néha úgyszintén. Nem új dolog ez – az öregek is mesélnek „bundás meccsekről” –, de a földre tepert, letartóztatott futballista és a meccs után rendőrségi autóban távozó edző fényképe mindig megdöbbentő és elgondolkodtató. Vajon lehet-e még erkölcsről beszélni a sporttal kapcsolatban?
A történet mai, mégis ott kezdem, hogy van egy kisváros Közép-Olaszországban, amely egy papnak köszönheti a futballját. Ezt a lelkipásztort Bosone Rossinak hívták, és történelmi jelentőségű tettet vitt végbe, amikor 1910-ben bőrcsíkokból varrott labdát hozott Rómából új állomáshelyére, Gubbióba, és focicsapatot szervezett az utcán futballozó gyerekekből. Az eltelt közel száz év alatt nem sok babér termett a gubbiói focisták számára, két évvel ezelőtt viszont nagy menetelésbe kezdett a sokáig negyedosztályú csapat. Rövid idő alatt feljutottak a másodosztályba, így újra híres csapatok jöhettek vendégségbe Gubbióba, és az olasz közvélemény már jobban odafigyelt a piros-kékekre. Az egész város büszke fiaira, de ennek ellenére sem jósoltak nagy jövőt nekik. És jöttek is sorban a vereségek, csak elvétve fordult elő, hogy győzni tudtak.
Ám aztán december végén egy játékosa által világszerte ismertté vált a csapat. Pedig a hirtelenszőke hátvéd Simone Farina nevét még a futballrajongók sem ismerték eddig. A huszonkilenc éves, tehát karrierje derekán járó futballista – bár Rómában nevelkedett – sohasem került közel az élvonalhoz, és kicsapongásaival sem hívta fel magára a figyelmet, ehelyett feleségével és két gyermekével él boldogan Gubbióban. Ott viszont szeretik, mert kiteszi szívét-lelkét a csapatért, talán ezért is látható az ő képe a gubbiói gyerekek füzetein és tolltartóin.
Farinát egy hónappal ezelőtt egykori játékostársa megkereste, és kétszázezer eurót ajánlott neki, ha meggyőzi hátvédtársait és a csapat kapusát, hogy veszítsék el a Cesena elleni kupameccset. Azt is felajánlotta, hogy segít, hogy év végén ne essen ki a nehéz helyzetben levő Gubbio csapata. Könnyű lehetett volna elcsábulni, mert a kupameccsen kevés a kamera, nem lehet szájról leolvasni a beszélgetéseket. Farina, akire talán don Bosone Rossi szelleme hatott, vagy egyszerűen azért, mert Gubbio lakóira általában jellemző az egyenesség, visszautasította és elment a rendőrségre, ahol elmondta, hogy meg akarták vesztegetni. Pedig kétszázezer euró sok pénz, – a játékos két és fél évi fizetése –, és sejthető volt, hogy feljelentése nyomán nyugalma és testi épsége egyaránt veszélybe kerülhet. A hír sokfelé eljutott: Farinát elismerésként meghívták a válogatottba, gratuláló levelet kapott a nemzetközi szövetség elnökétől, és mindenki dicséri a becsületességét, lelkierejét. Csak csapatának tulajdonosa maradt józan és visszafogott. „Ne csináljunk nemzeti hőst Farinából, hiszen mindenkinek így kellett volna tennie hasonló helyzetben” – nyilatkozta.
És csakugyan: abból lett szenzáció, aminek teljesen természetesnek kellene lennie. Kifordult világunkat mégis a helyes irány felé téríthetik az efféle nemes tettek. S hogy vajon mit szólna ehhez Rossi atya? Talán azt mondaná: „Fiúk, úgy látszik, jó helyre hoztam én ezt a labdát!”
