A negyvenkét esztendős Puskás Balázs az elmúlt év végéig ez utóbbi csoporthoz tartozott. Az alapító okozta súlyos problémák miatt azonban távozott e közösségből.
– Mikor és hogyan került kapcsolatba a szerzetesközösséggel, illetve a mozgalommal?
– Jogi végzettségem van. Diplomám megszerzése után a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgoztam az orvosi szociális szolgálatnál, illetve voltam hajléktalanszálló vezetője is. Rómában, egy lelkigyakorlaton ismertem meg a Krisztus Légióját. Láttam, hogy a szerzetesek a sok imádság mellett nagyon aktív apostoli munkát végeznek. Társaimmal felébredt bennünk a vágy, hogy valamilyen formában kapcsolódjunk hozzájuk. Ezt a Regnum Christi mozgalom révén tehettük meg. Huszonhét éves voltam. 1996-ban léptem be a mozgalomba. 1998-ban csatlakoztam a megszentelt életűekhez. Mexikóban tettem fogadalmat. Ott maradtam, fiatalokkal foglalkoztam. Később az Egyesült Államokba küldtek, a légió iskoláiban dolgoztam. Utóbb a rend római generális házába kerültem.
– Ön mit tudott az alapítóról?
– Informális keretek között sokszor láttam, de sosem dolgoztam vele. Szent ember hírében állt. Persze hallottam rágalmakról is. Környezetemben mindenki állította: mindez nem igaz. Szabályzatunk komolyan korlátozta az internet használatát, az e-mailjeinket is ellenőrizték, nem informálódtunk… Mindig azt tanácsolták, ne olvassuk el ezeket a „rágalmakat”, ne „fertőzzük magunkat” velük.
– Később Ön volt a Fő utcai bencés iskola igazgatója is… Akkor sem lett tájékozottabb?
– A szabályzatot 2004-es hazatérésem után is megtartottam. A szülők ugyan hoztak nekem újságcikkeket, de naiv módon mindegyiket rágalomnak véltem. Amikor 2006-ban a Szentszék kiadott egy kommünikét az alapítóról, melyben bűnbánattartásra szólította fel, azt hittem, a Vatikánt is félrevezették. 2008-ban meghalt az alapító. Gyászoltuk, miséket mondtak érte.
– Pedig akkor már sokan tudhatták, hogy kettős életet élt – finoman szólva messze állt a szentségtől.
– Mi csak 2009 elején kaptunk hírt arról, hogy az atya nem élt papi hivatásának megfelelően. Nekem egy dolog már régebben is furcsa volt: soha nem láttam imádkozni. Pedig a légiós papok imádságos életet élnek. Megtudtam, hogy igazak a molesztálásokról szóló hírek. Ekkor még azt gondoltam, mindez csupán életének rövid szakaszára igaz. Kérdéseket tettem fel elöljáróimnak. Kértem, segítsenek, mert a gyerekeknek valamit kell mondanom. Nem kaptam választ. Felmentem az internetre. Mindent megtudtam.
– Ezek miatt adta fel, hogy megszentelt életű legyen?
– Régebben is voltak kétségeim. A botrányok előtt már több javaslatot tettem az elöljáróknak, mert úgy éltünk, mint a légiósok, pedig a papoknak-szerzeteseknek és a világban élőknek más életformájuk kell, hogy legyen. A szabályok a kontemplatív oldalt erősítették, olyannyira, hogy az aktív apostoli munkában ez nehézségeket okozott, nem úgy éltünk, ahogy az egyház a világi megszenteltséget értelmezi. Nem akartam elmenni, mert azt gondoltam, egy szent alapított minket, minden meg fog javulni. Aztán kiderült, hogy az alapok nem igazak. Volt egy szabályzatunk, ezeregyszáz pontból állt. Kiderült, hogy a Vatikánba egy százhuszonnyolc pontosat adott be az alapító, tehát nem azt hagyta jóvá a Szentszék, amit éltünk. Mindez hat évvel a jóváhagyás után derült ki. A karizma is megváltozott. Az eredetiben az szerepelt, hogy minél hatékonyabban hirdessük Isten országát – apostoli módon. Ehelyett a szeretet lett a karizmánk. De ez minden keresztény ember karizmája. Kánonjogilag harmadrenddé váltunk. A harmadrendi tagoknak viszont nincs szerzetesi elkötelezettségük. 2010 elején hivatástisztázást kezdtem. Végig kellett gondolnom, hogy ebben a helyzetben a Jóisten mit akar tőlem. Papnak hív? Családba? Szégyelltem is magam, hogy azokat, akik szót emeltek az alapító ellen, mert megrontotta őket, rágalmazóknak hittem. Kértem Istent, világosítson meg.
– Végül a távozás mellett döntött.
– Megerősödött hittel hagytam el őket, ma is sok barátom van köztük. Úgy tűnik, családot fogok alapítani. Lehet, hogy ez volt az ő akarata. Sokat gazdagodtam. Hiszek az egyházban, tudom, hogy Krisztusé. Jelenleg is az egyházzal kapcsolatos munkám van. Akik maradtak, minden bizonnyal azt a feladatot kapták Istentől, hogy mentsék meg, amit lehet.
