Távlatok messzeségében, a IV. században megleljük azt a hitvallást, amely leszögezte: a Fiú egylényegű az Atyával, és nem teremtmény. Ellenkezőjét az az Árius állította, akinek nevéhez az arianizmus fűződik.
A hitvallás megfogalmazója a 325-ben összehívott első niceai zsinat, az egyházfő I. Szilveszter pápa volt, aki nem jelent meg a zsinaton, két követe képviselte. Az összehívó Nagy Konstantin császár életrajzát az egyháztörténet Caesareai Euszebioszhoz köti, a történetíróhoz, akinek munkájában adatok olvashatók Szilveszterről is, aki jól látta az akkori pápaság politikai kérdéseit, és jó kapcsolatokat ápolt a császárral. A niceai határozatok „a jövő fejlődésének irányvonalát jelzik” – állítja a patrisztika. A reformeredményt Szilveszter pápának tulajdonítják, aki állítólag meggyógyította Konstantint súlyos leprájából. A császár hálás volt ezért, és fölvette a keresztséget. A szentség kiszolgáltatását a hagyomány a pápának tulajdonítja, bár erre történelmi bizonyíték nincs.
Szilvesztert hitvallóként jegyzik, mivel Diocletianus keresztényüldözésekor „állhatatosan igent mondott Krisztusra”. Így került sor püspökké szentelésére. Az üldözések múltán ugyanis olyan személyek lettek apostolutódok, akik nem hátráltak.
A legendák tükrében Szilveszter szerény emberként áll előttünk, de világtörténelmileg egyedülálló jelenségként. Nagy Konstantinnal történelmet formált. Marcus Aurelius capitoliumi lovas szobra akkoriban a Lateráni-bazilika előtt állt, melyet Szilveszter építtetett a mindenkori pápa bazilikájának. A szoborról úgy vélekedtek, hogy Nagy Konstantint ábrázolja. Bizonyára ezért nem olvasztották be a későbbi századokban… Hogy találkozott- e a pápa Konstantinnal? Szilveszter nem volt Rómában az üldözésekkor – tartják egyes historikusok –, a Horatius által megénekelt Soracte-hegy egyik barlangjában rejtőzködött. A császár arra kérte, hogy térjen vissza a Szent Városba, ahol aztán keresztény hitre tanította az uralkodót, és megnyittatta vele a börtönöket.
Tehát pápa és császár szoros kapcsolatban állt? Ezt csak legenda állítja, a történettudomány nem igazolja. Ha így volt, ha nem, a legenda végigkísérte a középkort, és jelentősen meghatározta az egyház és a birodalom viszonyát.
Elgondolkodtat szimbolikájával a sárkányról szóló történet: pogány papok mentek Konstantinhoz, és panaszkodtak, hogy a császár megkeresztelkedése óta egy barlangban naponta sárkány falja fel az embereket. Szilveszter „Szent Péter biztatására” két papjával a barlangba ereszkedett. Megkötözték a sárkányt, és a kereszt jelével lepecsételték a barlangot. A legendában a bibliai kozmogónia szemlélete érvényesül, sajátságos ó- és újszövetségi értelemben: a sátán mindkét helyen istenellenes hatalom, „akit átszúr, eltipor a Mindenható”, mint a zsoltáros énekli. A korai keresztény időktől a gonoszt jelképezi, a Jelenések könyvében a hét főbűnt szimbolizálja. A kereszt pecsétje a győzelem jele. A kilencedik századtól válik Krisztus szenvedésének jelévé.
A Szilveszter estéjéhez, éjszakájához fűződő hagyományok református vidékeken különböztek a katolikustól. Például nem ismerték az evést-ivást. Templomba igyekeztek az emberek, miközben otthon az öregek a tűzre ügyeltek, hogy ki ne aludjék. A zajos utca, tér, petárdák kilövése a néprajz szerint a török világ eseményeivel függ össze: a török elleni védekezéssel, amely többször hatásos volt: a támadók a nagy zajból az ellenfél sokaságára következtettek.
Pilinszky ezt írja Szent Szilveszter napjáról: „Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutat önmagán, az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az időnek az ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek megszentelése.”
Csillagokra „hallgatózva” kellene fogadnunk…
