Aggeus prófétával ünnepelve

Ma az Isten a földön megjelent, és az ember a mennybe fölemelkedett.” Ez a legjobb összeköttetés, melynek eredménye megkérdőjelezhetetlen, hisz megromlott istenképiségünk helyreállítása kezdődik, és végeredményeként „nem őrzi már lángpallos az Éden kapuját”, hanem szabad utunk lesz az Atyához.

 

Az ószövetségi időkben az Isten és ember közötti közvetítők a próféták voltak. Az Úr születése az ő jövendöléseik beteljesedése, s most egy látszólag kis prófétaként emlegetett személy, Aggeus alakját nézve leljünk rá karácsony üzenetére!

Aggeus próféta egy új, de nehéz korszakban élt, amikor a zsidó nép hazatért a babiloni fogságból, s egy új generáció érkezett arra a földre, melyről csak nagyapáik meséiből hallhattak. A nép lelkiismeretére igyekszik hatni, és az egész közösséget buzdítja: építsük fel újra a templomot! Fontos üzenet: helyre kell állítani a nép és az Isten közötti kapcsolatot. Tudja, hogy már csak a második lépést kell megtenni, hisz az Úr megtette az elsőt: újra közeledett népéhez azáltal, hogy véget ért a fogság, s lehetőséget kaptak az újrakezdésre. Hát nem ez karácsony egyik üzenete is? Az Isten testben a lehető legközelebb lépett hozzánk, megtette a legnagyobb lépést; a második rajtunk múlik, felismerjük-e Fiában a Megváltót? Helyre kellett állítani Isten és a világ kapcsolatát: Krisztus ezt is a legtökéletesebben megtette! És miről szólt a böjti készület? Személyesen rendbe kell hoznom Istennel való viszonyomat, melyet bűneimmel magam feketítek be. A lehetőség mindig adott: Isten közelít, de nekünk is lépnünk kell!

Aggeus liturgikus szövegeinkben a „Szentlélek edénye”. De jó lenne, ha testünk, amit Szent Pál nyomán „cserépedénynek” nevezhetünk, a Szentlélek állandó lakása lenne. Erre szolgált a készület: bűnbánattal megtisztulhatunk, lelkünkben a Lélek hordozóivá válhatunk. Karácsony földi „cserépedényünk” nagy ünnepe: Krisztus ezt öltötte magára, és feltámadásával megmutatta, hogy emberségünk is helyet kaphat Isten országában.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .