Én lehajoltam helyemen,
szemhéjam könny s álom között
fáradtan lebocsátva.
Csodás, új volt a kép nagyon!
Lent hangos hullámforgatag,
egykedvű ég felettem,
nap- s holdnélküli nyugalom,
azért ily fennkölt, hogy e nap
fénye dicsőbb lehessen!
Barátaim, szeressetek
e vasárnapon! A habok
ismert himnuszt dalolnak.
S térdelve, mint én tettem ezt,
forróbban imádkozzatok,
mert hangotok kopottabb!
Bár e vasárnap úgy jön el,
hogy se stólás pap nincs jelen,
se nép, ujjongva zengő,
az Isten rám békét lehel,
mint aki úr a tengeren,
teremtményén teremtő.
Ő segít, hogy feljebb tekintsek,
hol dallal, hárfával örök
vasárnapot ülnek a szentek,
míg Istentől megsebesített
szemük e tűzzel átfűtött
tengerben keres enyhet.
Hárs Ernő fordítás
Elisabeth Barrett Browning (1806–1861)
a viktoriánus korszak legelismertebb
angol költőnője