Életem maga a megnyitott tér,
S az eső a nyakamba csorgás –
Palackba zárt tablettás boldogság segít,
Ha rámtör a szorongás
Falak nélküli sorsom szobáján
Akárki megvetőn, közönnyel
Kopogtatás nélkül jár át.
Számukra mit sem jelent – tudom
Fájdalmam, önérzetem, dacom
Egy célom volt csak: a megtartó felejtés
De kell legyen valahol menekvés
Túlélni. Mit is? Már magam sem tudom.
Templomba járok. Imádkozom.