A sienai születésű művész plasztikus képalakjai, a határozott téralakítás azon az alkotásán is szembetűnő, amely a már megkeresztelt római katonát, Mártont ábrázolja, amint a galliai háború idején a császár előtt leteszi fegyverét, és ezt mondja: „Nem harcolhatok többé.” Az uralkodó gyávának nevezte, de mint följegyezték, „másnap valóban kard nélkül” akart ütközetbe indulni. A csata elmaradt. A barbár frankok királya békét kötött a császárral, amit a nép csodának vélt. Márton kilépett a katonai szolgálatból, és visszatért Pannóniába, ahol misszionálni kezdett.
A 420-ban elhunyt egyháztörténész: Sulpicius Severius 403 körül megírta a tours-i szent életrajzát, amely Mártont a Nyugat egyik legnépszerűbb szentjévé tette. Három tulajdonságát emeli ki: gyógyító és térítő karizmáját s belső küzdelmét a gonosszal. Savaria (Szombathely) vallja szülöttjének, másutt a „környéke” megjelölés szerepel, és hegyének neve is a Szent Márton.
E sorok íróját a szombathelyi Szent Márton-templom mellékkápolnája „ihlette” meg. Legenda szerint a templom helyén állt Márton szülőháza, egy ókeresztény temető területén. Legenda övezi a templom előtti kutat is a középkorból: ennek vizével keresztelte meg édesanyját Márton. Hat esztendeje, amikor a város bekapcsolódott a Szent Márton Európai Kulturális Útvonalba, a születési helyre emlékeztető kápolna bejáratánál helyezték el az útvonal emblémáját: a katonából lett hittérítő, püspök lábnyomának jelképét.
Elgondolkodtatóan időszerű a Szent Márton-történet: az első férfi, akit szentként tiszteltek anélkül, hogy vértanú lett volna, és: az ellentmondás „példája”. A neve ugyanis Mars, a háború istenéhez tartozó harcost jelent, de ő a békességet szolgálja. Több mint másfél ezer esztendő távlatából új magatartásra szólít – újra meg újra, annyi háború után, közben. Az élet folytonos ellentmondásai közt születik meg a harmónia. Korunk spirituális gondolkodója szerint, ha valamennyien a békét akarjuk, olykor keményen csatázni kell. Mintha ebbe illenék a jézusi mondás: „Nem békét hoztam, hanem kardot.” Ez a kard nem más, mint igazság és jóság, amely mindig a legerősebb kihívás, hiszen sokan vannak, akik úgy szeretnének békességet, hogy belsőleg meghasonlottak. Nem az agresszió elfojtása jelent nyugalmat, békejobbot – hirdeti a modern keresztény lélektan, hanem – mint Anselm Grün írja, meg kell vizsgálnunk harcos, agresszív hajlamainkat, és integrálni abba a küzdelembe, amellyel megteremtjük a békességet önmagunkkal és másokkal.
A szakrális néprajzhoz tartozik Szent Márton- és a borkultusz. Hogyan? Szatymazi gazdálkodóktól hallani: Márton napjára (november 11-ére) kiforr, „lehiggad” az újbor. Beüthető a dugó, megtölthető a kancsó. Innen a Borfújtó Szent Márton elnevezés.
A magyar zarándok Franciaországban, Tours városában azzal a tisztelettel léphet be a bazilikába, ahogyan egy francia, akit hazája védőszentje vár. Az első 476-ban épült szentélyt mai formájában 1902-től jegyzi a történelem. Századok során hányszor kifosztották, le is rombolták. A békességszerző püspök azonban Szombathelytől a franciák földjéig, és sokfelé Európában a XX. századi poéta, P. Emmanuel soraival leginkább kifejezhetően ezt ülteti az egyén és a közösség „lélek-talajába”, az istentalálkozás reményével: „az Ember az ősbukástól Arcod keresi / A szellem küzd hogy testté legyen és küzd ellene / hogy azt átalakítsa / A gondolat minél inkább szorítja káoszát annál inkább felébred / a mélységek gyönyörére / Minél hasítóbb a vágy hívása annál inkább kibomlanak / a nagy teremtő körök…”
Egyszer talán így formálódik egy új európai út.
