Ezt az elvet egészíti ki az a szabály, amely szerint bizonyos körülmények között kivételesen – meghatározott föltételek megtartásával – nem katolikus keresztényeknek is kiszolgáltatja az Eucharisztia szentségét (II. Ökumenikus Direktórium, 129). Ezek az általános szabályok érvényesek a vegyes házasságban élőkre is. Rájuk vonatkozóan is alapelv, hogy noha „közösen részesedtek a keresztség és a házasság szentségében, az Eucharisztiában való közös részesedésük csak kivételes lehet” (II. ÖD 160). Mivel katolikus felfogás szerint a keleti egyházaknak valódi szentségeik vannak, van papságuk és Eucharisztiájuk, ez elegendő hitbeli alapot ad arra, hogy engedélyezze katolikus hívők számára, „valahányszor szükséghelyzet megkívánja, vagy lelki haszon javasolja, elkerülvén a tévedés vagy a közöny veszélyét” (II. ÖD 123), hogy keleti egyház papjától kérjék az Eucharisztia szentségét. Hasonlóképpen a katolikus papok megengedetten szolgáltatják ki a szentséget a keleti egyház tagjainak, ha önként kérik, és megfelelően fel vannak készülve (II. ÖD 125). Mivel – katolikus felfogás szerint – a reformáció egyházi közösségei, főleg az egyházi rend szentségének hiánya miatt, nem őrizték meg az eucharisztikus misztérium eredeti és teljes lényegét (UR 22), ezért itt más szabályok érvényesülnek. Katolikus hívő nem áldozhat olyan közösségben, melyben nincs érvényesen fölszentelt papság: vagyis a katolikus hívő – a vegyes házasságban élőt is beleértve – nem járulhat úrvacsorához (II. János Pál: Ecclesia de Eucharistia, 46). A reformáció egyházi közösségeinek valamelyikéhez tartozó Krisztus-hívő csak különleges esetekben és kivételesen, s bizonyos feltételek megvalósulása esetén részesíthető az Eucharisztiában. Annak megítélésére, hogy mi számít különleges, tehát súlyos és sürgős esetnek (a halálveszélyen kívül), a megyés püspök az illetékes. Őhozzá kell fordulni engedélyért akkor, ha a vegyes házasságban élő nem katolikus Krisztus- hívő áldozni kíván a szentmisén. Az engedélyhez teljesülnie kell a következő feltételeknek: a hívő önként kéri a szentséget, kifejezi a katolikus hitet az Eucharisztia szentségére vonatkozóan, kellően fölkészült, nem tudja elérni saját közösségének szolgálattevőjét (II. ÖD 130-131).
Az apostolok cselekedetei így írja le az ősegyház életét: „Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban”(ApCsel 2,42). Katolikus értelmezés szerint a kenyértörésben, vagyis az Eucharisztiában való közösség előfeltételezi az apostoli hitben való egységet, s elválaszthatatlan az apostoli szolgálat közösségétől. Mindaddig, amíg lényegi különbségek vannak az Eucharisztiára és a tőle elválaszthatatlan apostoli szolgálatra vonatkozó hitben, nem valósulhat meg az Eucharisztiában való közösség sem. Már most sok látható és láthatatlan szál köt össze bennünket: a közös keresztség, ima, tanúságtétel, vértanúk, Isten igéje. A vegyes házasságban élőket a házasság szentsége is. Örömmel tapasztaljuk ezt a valós, noha még nem teljes egységet, s szívből áhítjuk teljességre jutását. Az öröm és a vágy átélése, a „még nem” miatti fájdalommal együtt fokozottan osztályrésze lehet azoknak, akik különböző felekezetű Krisztus-követőkként házassági életszövetségben élnek. Testvérekként úton vagyunk a teljes és látható egység, az eucharisztikus communio felé. Imádkozzunk azért, hogy az ehhez szükséges, még hiányzó lépéseket bátran megtegyük!
