Felmerül a kérdés, egyáltalán mi az öröm, mi a boldogság, és lehet-e ezt „parancsolni”. Az örvendezés és a boldogság meghatározására is igaz lehet, amit Szent Ágoston az időről mondott: „Ha nem kérdezed, tudom, ha kérdezed, nem tudom, mi az.” A boldogság biztos, hogy tartósabb lelkiállapot, mint az öröm, de az örömnek meg kell előznie a boldogságot. Öröm lehet az éhes ember számára egy karéj kenyér, de öröm az időtöltés is egy jó társaságban. A fogyasztói társadalom úgy gondolja, a boldogságot meg lehet vásárolni. A boldogságba forduló öröm valójában mindig következménye egy-egy viselkedésformának. Hitoktató koromban karácsony után kérdezgettem a gyerekeket, minek örültek a legjobban. Többen is így válaszoltak: hogy együtt volt a családjuk. Már a gyermek is megsejti, hogy az igazi öröm a személyes kapcsolatokból származik. A személyes kapcsolatok maradandósága ad tartós boldogságot. Emberi kapcsolataink végül is mulandók, Isten az, aki mindig velünk van. Ezért a „fölszólítás” az örvendezésre annak tudatából származik, hogy velünk az Isten, ahogy a próféták a Messiásról jövendölték. A keresztény ember nem mindig boldog, de sohasem boldogtalan. A lélek derűjét nehéz helyzetekben is megőrizheti. A sokat szenvedett II. János Pál pápánk mondta utolsó napjaiban: „a lelkem derűs”. Nem illúzió tehát, amit Szent Pál apostol a tesszaloniki híveknek ír, s amit az öröm vasárnapján a szentleckében olvasunk: „Legyetek mindig derűsek!”
Bábel Balázs
