Amerika felfedezése átalakította a középkori világképet, és új távlatokat nyitott az iszlám hódítástól nemrég megszabadult Spanyol Királyság gazdasági felemelkedésének, valamint a keresztény hit terjedésének. A spanyol hódítók kevés bérért kényszermunkáscsoportokat szerveztek a bennszülöttekből az arany és más természeti kincsek kitermelésére. A csoportok élén egy-egy spanyol munkavezető és pap állt, mert feladatuknak tartották, hogy az indiókat megismertessék az európai ember szokásaival és a keresztény hit alapjaival.
A hitoktatás abból állt, hogy megtanították nekik az alapimákat, és lehetővé tették a vasárnapi szentmisén való jelenlétet. Dél-Amerika részben magas kultúrájú, részben természeti életformájú és vallású népessége a kényszermunka és a számukra idegen életforma keretei között egyre betegebbé vált és jelentős mértékben pusztult. A korra jellemző módon az a kérdés is felmerült: vajon egyáltalán embereknek lehet-e tekinteni a bennszülötteket, vagy inkább az állatokhoz közel álló lények? E kérdésben az is benne rejlett, hogy képesek-e a bennszülöttek a keresztény hit befogadására, vagy menthetetlenül bálványimádók, akik csak rabszolgának valók?
Antonio de Montesinos 1502-ben lépett a domonkos rend közösségébe Salamancában, ahol egyetemre járt. Az első domonkosok között volt, amikor az újonnan felfedezett Hispaniolába, a mai Dominikai Köztársaság területére mentek. Huszonhat éves volt 1511-ben, amikor nevezetes prédikációját az ottani taíno nép védelmében elmondta.
„A pusztába kiáltó szava vagyok” – kezdte az adventi evangéliumi szakaszból Keresztelő János szavaival. A szigetre érkezett spanyolok vaksága azzal a veszéllyel jár, hogy elmerülnek bűneikben, és elvesznek – hangsúlyozta. Jó ideje hallja a hangot, amely keményen figyelmeztet – tette hozzá.
„Krisztus pusztában kiáltó szava vagyok e szigeten: milyen kegyetlenség és zsarnokság kihasználni ezeket az ártatlan embereket? Milyen joggal, milyen igazságérzettel tartjátok ezeket az indiánokat kegyetlen sorban, rettenetes rabszolgaságban? Talán nem emberek, talán nem racionális lények? Talán nem kötelességetek, hogy szeressétek őket, mint önmagatokat? – ostorozta a hódítókat.
Milyen hatalom hívott háborút viselni azok ellen, akik nyugodtan, békésen művelték kertjeiket? Hogyan tarthatjátok őket így, elnyomottan, fáradtan, élelem és orvosság nélkül?”
„Ezt a kemény és nagy szemrehányást kell a szószékről kiáltani, mert ha nem hallják meg az emberek, azt hihetik, hogy Isten elhanyagolja őket, az isteni törvény felborult, a prédikátorok ezért hallgatnak.” „Halálos bűnben éltek, kegyetlenségben és zsarnokoskodásban egy ártatlan nép ellen. Jelen állapototokban nem vagytok méltóbbak a megváltásra, mint a mórok vagy a törökök, akik nem akarják meghallani Jézus Krisztus hitét” – hirdette a szószékről az ifjú szerzetes.
Prédikációját Bartolomé de Las Casas is hallgatta, és hatására – ki tudja, még hány társával együtt – megtért, majd Dél-Amerika bennszülött népének nagy szószólója lett. 1474-ben vagy ’84-ben született, Sevillából került az Újvilágba, először tisztviselőként. 1506-ban Rómában szerpappá szentelték. Második megtérése Montesinos nevezetes adventi beszédének hatására következett be. 1512-ben domonkos rendi pappá szentelték.
A Montesinos adventi beszéde által megkezdett, az indiók emberi és keresztény jogait értékelő folyamat lényegében III. Pál pápa Sublimi Deus bullájával jutott nyugvópontra. Ez minden nép üdvösségre való hivatását, az amerikai bennszülött népességek teljes ember mivoltát és szabadsághoz való jogukat hirdette.
Amikor II. János Pál 1979 januárjában pápaként először utazott Dél-Amerikába, a mexikói Pueblába, kitérőt tett Santo Domingóba, és ott első helyen dicsérte Antonio de Montesinos történelmi érdemeit, akit „az igazságosság harcosának” nevezett. Három év múltán a mexikói kormány Montesinos tizenöt méter magas kő-bronz szobrával, Antonio Castellanos Basich mexikói szobrászművész alkotásával ajándékozta meg a dominikai népet.
2011-et, a prédikáció ötszáz éves évfordulóját pedig a dominikai egyház – több más latin-amerikai egyházzal együtt – Montesinos-évként ünnepli. Nicolas de Jesus Lopez Rodriguez bíboros Montesinos prédikációját ötszáz év múltán is időszerűnek nevezte, és a dominikaiak konferenciát is rendeztek a katolikus egyház szerepéről az emberi jogok védelmében.
