Nem is szólva a már jó előre ünnepi pompába öltöztetett kereskedelmi központok „plázatélapóiról”, akik válogatott eszközökkel csábítgatják a tiszta gyermekszíveket, hogy rajtuk keresztül a szülőket vásárlásra bírják. De ahogy a Halloween-partik mellett létezik mindenszentek ünnepe, úgy a konzumtélapó mellett megismerhetjük Miklós püspököt is, a valódi ajándékozás szentjét. De hogyan?
Évről évre eljön sűrű, hosszú szakállal, tiszta szívvel, egyszerű, de mesés gondolatokkal a Csacsirét Mikulása, és mesél Myra város püspökének legendáiról, a szentek segítő jóságáról és nem utolsósorban a valódi ajándékozás öröméről. Mindezt már több mint harminc éve teszi, dacára a csípős hidegnek, a szitáló hónak vagy épp a történelmi viharoknak.
Egy tőről fakad a barlangbéli karácsony, a május végi, gyermeknapi kiállítás és a normafai mikulásozás, melyek története 1970-ig nyúlik vissza – meséli Komáromi János és felesége, Mária. „A barlangi karácsonyok hagyománya után kezdtünk bele a mikulásozásba. A feleségem varrt nekem egy püspöki ornátust, találkoztunk a Normafánál, a Székely kapunál, majd ahányan voltunk, elgyalogoltunk a Csacsi-rétre, ahol aztán testet és szívet melengető táplálékkal töltődtünk föl. Ez – finoman szólva – akkoriban nem volt szokás, csak azért nem tiltották, mert nem tudtak róla” – gombolyítja a múlt fonalát Komáromi János.
Ma már egészen más a helyzet – válaszolom –, hisz a XXI. század szabadságában és szabadosságában szinte bármit lehet. Mit jelent mégis ma ez a hagyomány?
„Szent Miklós püspök megjelenítése kötelező paraliturgikus cselekmény. Felülírja az e világi, buta képzeteket, melyek azt sugallják, hogy az ünnep rólunk szól, mi állunk a középpontjában. Azt gondolom, az ünnep csak Isten jelenlétében lehetséges – azaz epifánia, Isten megjelenése nélkül nincs ünnep, csak képzelgés, üres rendezvények sora. Ma, a XXI. században, demokratikus körülmények között szinte még fontosabb a paraliturgikus megjelenítés, mint negyven évvel ezelőtt volt… Az emberek fejében és szívében zűrzavar van, ezért az egyháznak kincsként kell megjelenítenie az ajándékozás szentjét. Néhány évtizede Télapónak kellett hívni, ma pláza-Mikulásokkal találkozhatunk lépten-nyomon. Ezeket az »élményeket« csak még nagyobb vagy hitelesebb tapasztalással lehet felülírni, ezért választottuk az erdőt helyszínül” – mondja Mária.
„Ez az esemény minden évben adventben van, így aktuális arról beszélni, hogy mi vagy inkább ki a valódi ajándék az életünkben – veszi át a szót János. – Sokan úgy jönnek el, hogy egyáltalán nincsenek otthon a keresztény eszmerendszerben, de mivel ezek a szülők is szeretik gyermeküket, elhozzák, és a gyermeki tiszta öröm megnyitja a felnőtt – már nehezebben nyíló – szívét is. Azt is el szoktam mondani a gyerekeknek, hogy Szent Miklós élete az egyetlen és igazi ajándékról, Jézus Krisztusról tesz tanúbizonyságot. A legkisebbtől a legnagyobbig mindegyik gyerek szeme ragyog, számunkra szinte elképzelhetetlenül tiszta még a gondolkodásuk. Ők nem a teológia rafináltságával, hanem természetes érzés- és gondolatvilággal közelítik meg a történetet. Evidenciaként kezelnek sok mindent, ami nekünk gondot okoz. A felnőttek itt a gyerekek által kapják meg azt az isteni útravalót, ami ahhoz szükséges, hogy azzá tudjunk válni, akik valójában vagyunk.”
Találkozó december 3-án, 15 órakor a normafai Székely kapunál. Érkezés szülői kísérettel, meleg ruhában, meleg szívvel, és egy csomaggal a gyermekek számára, melyet majd a segítők gyűjtenek össze titokban.
fotó: Kissimon
