Találkozzunk a Csacsi-réten!

Nem is szólva a már jó előre ünnepi pompába öltöztetett kereskedelmi központok „plázatélapóiról”, akik válogatott eszközökkel csábítgatják a tiszta gyermekszíveket, hogy rajtuk keresztül a szülőket vásárlásra bírják. De ahogy a Halloween-partik mellett létezik mindenszentek ünnepe, úgy a konzumtélapó mellett megismerhetjük Miklós püspököt is, a valódi ajándékozás szentjét. De hogyan?




Évről évre eljön sűrű, hosszú szakállal, tiszta szívvel, egyszerű, de mesés gondolatokkal a Csacsirét Mikulása, és mesél Myra város püspökének legendáiról, a szentek segítő jóságáról és nem utolsósorban a valódi ajándékozás öröméről. Mindezt már több mint harminc éve teszi, dacára a csípős hidegnek, a szitáló hónak vagy épp a történelmi viharoknak.

Egy tőről fakad a barlangbéli karácsony, a május végi, gyermeknapi kiállítás és a normafai mikulásozás, melyek története 1970-ig nyúlik vissza
meséli Komáromi János és felesége, Mária. „A barlangi karácsonyok hagyománya után kezdtünk bele a mikulásozásba. A feleségem varrt nekem egy püspöki ornátust, találkoztunk a Normafánál, a Székely kapunál, majd ahányan voltunk, elgyalogoltunk a Csacsi-rétre, ahol aztán testet és szívet melengető táplálékkal töltődtünk föl. Ez finoman szólva akkoriban nem volt szokás, csak azért nem tiltották, mert nem tudtak róla” gombolyítja a múlt fonalát Komáromi János.

Ma már egészen más a helyzet
válaszolom , hisz a XXI. század szabadságában és szabadosságában szinte bármit lehet. Mit jelent mégis ma ez a hagyomány?

 „Szent Miklós püspök megjelenítése kötelező paraliturgikus cselekmény. Felülírja az e világi, buta képzeteket, melyek azt sugallják, hogy az ünnep rólunk szól, mi állunk a középpontjában. Azt gondolom, az ünnep csak Isten jelenlétében lehetséges
azaz epifánia, Isten megjelenése nélkül nincs ünnep, csak képzelgés, üres rendezvények sora. Ma, a XXI. században, demokratikus körülmények között szinte még fontosabb a paraliturgikus megjelenítés, mint negyven évvel ezelőtt volt… Az emberek fejében és szívében zűrzavar van, ezért az egyháznak kincsként kell megjelenítenie az ajándékozás szentjét. Néhány évtizede Télapónak kellett hívni, ma pláza-Mikulásokkal találkozhatunk lépten-nyomon. Ezeket az »élményeket« csak még nagyobb vagy hitelesebb tapasztalással lehet felülírni, ezért választottuk az erdőt helyszínül” mondja Mária.

„Ez az esemény minden évben adventben van, így aktuális arról beszélni, hogy mi vagy inkább ki a valódi ajándék az életünkben
veszi át a szót János. Sokan úgy jönnek el, hogy egyáltalán nincsenek otthon a keresztény eszmerendszerben, de mivel ezek a szülők is szeretik gyermeküket, elhozzák, és a gyermeki tiszta öröm megnyitja a felnőtt már nehezebben nyíló szívét is. Azt is el szoktam mondani a gyerekeknek, hogy Szent Miklós élete az egyetlen és igazi ajándékról, Jézus Krisztusról tesz tanúbizonyságot. A legkisebbtől a legnagyobbig mindegyik gyerek szeme ragyog, számunkra szinte elképzelhetetlenül tiszta még a gondolkodásuk. Ők nem a teológia rafináltságával, hanem természetes érzés- és gondolatvilággal közelítik meg a történetet. Evidenciaként kezelnek sok mindent, ami nekünk gondot okoz. A felnőttek itt a gyerekek által kapják meg azt az isteni útravalót, ami ahhoz szükséges, hogy azzá tudjunk válni, akik valójában vagyunk.”

Találkozó december 3-án, 15 órakor a normafai Székely kapunál. Érkezés szülői kísérettel, meleg ruhában, meleg szívvel, és egy csomaggal a gyermekek számára, melyet majd a segítők gyűjtenek össze titokban.



fotó: Kissimon