Avignon és büszkesége, a fokozatosan bővített kettős palotaegyüttes a XIV. század franciabarát pápáinak adott otthont. Szép Fülöp érte el, hogy a Péter-utódok Rómából ide tegyék át székhelyüket, ahol aztán a francia uralkodók erős politikai nyomást gyakorolhattak rájuk.
V. Kelemen 1309-ben telepedett le az Anjouk hűbérbirtokán. A pápák „babiloni fogsága” 1376-ig tartott: XI. Gergely (V. Orbán kudarcos visszatérési kísérlete, sikertelen római „próbaévei” után, Sienai Szent Katalin közreműködésének is köszönhetően) ekkor döntötte el, hogy a kúria Rómába költözik. Az egyház és az Örök Város megtépázott tekintélyét kellett helyreállítani… Az elmúlt évszázadokban sokakat megihletett a hely szelleme. Rider Haggard romantikus történelmi kalandregényének, A vörös Évának egyik helyszíne a pestis sújtotta város, illetve az elszigetelt pápai rezidencia, de misztikus tévésorozat „főszereplője” is volt már a palota. Az impozáns, komor várudvar 1947 óta nyaranta az avignoni színházi fesztivál természetes kulisszájává alakul. Az elárvult elefántcsonttorony napközben turisták nyüzsgésétől hangos látványosság. Múzeum: magányos szimbóluma egy furcsa, nehezen érthető kornak.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek tavaly júliusban jubileumi zarándoklatot vezetett Lourdes-ba az ottani Mária-jelenések százötvenedik évfordulója alkalmából. A csoporttal a kegyhely felé tartva a patinás provence-i várost is útba ejtették. A főpásztort ottani impresszióiról kérdeztük:
– Úgy mentem Avignonba, hogy külön nem készültem rá, inkább egyháztörténeti tanulmányaimra hagyatkoztam. A korabeli egyházpolitika sakkhúzásának tekinthető a pápaság Avignonba telepítése. Fájdalmas döntés volt. Nem mintha önmagában a hely, Róma városa adná a kereszténység tanbeli igazságát, de a Szent Péterig visszamenő hagyomány roppant fontos az egyház életében. Ezt érezték azok is, akik azt akarták, hogy a pápaság visszakerüljön Rómába. Többek között Svédországi Szent Brigitta is ebben az ügyben írt leveleket V. Orbánnak. Az igazi „rábeszélő” azonban Sienai Szent Katalin volt, aki XI. Gergely visszatérését szorgalmazta.
Ezzel kapcsolatban van egy régi emlékem. A katonaság idején a könyvtárban egyetlen vallási témájú könyvet találtam, amely tévedésből maradhatott ott. Itália virágoskertje volt a címe, ezért – gondolom – kertészeti szakirodalomnak hitték. Belenéztem, Assisi Szent Ferenc prédikációit és Sienai Szent Katalin leveleit tartalmazta. Sűrűn kikölcsönöztem, sokat olvastam, ha betéve nem is tudtam, de jól ismertem. Avignonban úgy idéztem fel ezt, mint valami távoli vagy korai előkészületet az ott látottakra. Életünk végtelen sok szál hálójába van szőve. Amikor meglátogatunk egy helyet, a kultúrára fogékonyakra nem pusztán primer élmények hatnak, számtalan korábbi tapasztalat készíti elő a látvány befogadását.
Ma a pápai palota a székesegyházzal elsősorban esztétikai élményt nyújt. És mementója annak, amit úgy emlegettek: az egyház babiloni fogsága. Olyan korra utal, amikor a világi hatalom az egyház fölé kerekedett. Az akkori pápák különösebb nyomot nem hagytak az egyháztörténelemben. A melankóliára hajlamos VI. Kelemen avignoni kiszolgáltatottságában feltette magának a kérdést: Mit akar tőlem az Isten? Válaszként megfogalmazott egy gondolatsort, amelyet mindazoknak átgondolásra, elmondásra ajánlott, akik gondokkal, bajokkal küzdenek vagy tanácstalanok: Volo quidquid vis, volo quia vis, volo quomodo vis, volo quamdiu vis; vagyis: Akarom, amit akarsz; akarom, mert akarod; akarom, ahogyan akarod; akarom, ameddig akarod.
Avignon annak is bizonysága, hogy ahol az egyház jelen van, ott kultúrát teremt. A művészet Isten szépségéből indul ki. Az igazság és jóság mellett a szépség is Isten tulajdonsága. Minden szépség tőle ered, a művészet pedig ezt tükrözi. Ezért mondták a középkorban: a szép dolgok Istenhez kiáltanak, Istenhez vezetnek. Erre is gondolva fedeztük fel Avignont és emlékeztünk az egyháztörténet említett időszakára.
