Egyetlen hónap alatt készültek el ezek az erőtől, expresszivitástól szikrázó művek; a hivatás spirituálisművészi kifejezői, a rendkívül tehetséges festő és grafikusművész egyéni vallomásai Babits Mihály egyik fő művének ihletében, mely művét az Előhegyen fejezte be a költő. A meghatározó artisztikus elem: a vonal benső logikája szerint „bizonyságot sugároz, halk és hangos, a semmiből előtűnő, majd ugyanoda visszatérő” – amint vallja Kántor János ars poeticájában, és hozzáfűzi: a teremtés igazságát szolgálja.
Korunk esztétikája, amikor lemond a szép eredeti értelméről, újra megtalálja egy-egy ilyen pillanatban, amikor nagy századok üzenete a mai kor emberének keresett válaszával találkozik, és ismét felcsillantja a reményt, hogy a teremtés romlatlan művészvallomása máig nem veszett el, mert nem veszhet el. Szépek ezek a metszetek, őszinték. A benső küzdelem: a jónási küldetés túl van mindig a látványosságon, megértése annak, amit Isten kezdettől a világba ültetett, hogy betelepítse az édent: a művészetben a romlatlanságot, amely örökös megszólítása az embernek. Aki megáll a linóképek előtt, magába néz és rádöbben: többé ki nem térhetünk, vonaltól vonalig visz az út. Alfától Omegáig, és sohasem panaszkodhat: „Bezároltattál, Uram, engem!”
(A kiállítás január 12-éig tekinthető meg. Helye: Sugár út 24.)
