A zátony másik végében barna tömegben tőkés récék pihennek, a víz felett messzire száll a tojók hangos, jókedvű „háp-háp”-ja. De mozgalmas az élet a vízen is. A zátony felett kontyos récék úsznak. Lehetnek vagy tucatnyian, de hiába próbálom, sehogy sem sikerül megszámolnom őket. Hol az egyik, hogy a másik tűnik el a víz alatt, majd egyenként újra felbukkannak, de csak azért, hogy újra alámerüljenek. Soha nem tudom, melyiket számoltam már és melyiket nem. A fenék iszapjában vándorkagylók rejtőznek, ezeket keresik a kontyos récék, de a kercék és a többi bukóréce is. Kercét ezúttal keveset láttam, a túlsó part közelében úszott két gácsér, később négyen repültek felfelé a folyó felett. Szárnyaik sajátosan fütyülnek, ez a hang akkor is elárulja a kercerécét, ha vastag ködpaplan úszik a folyó felett.
A Dunát ezen a részen görcsös törzsű, öreg füzek alkotta keskeny ártéri erdő kíséri. Magas vízállásnál a folyó sodra a gyökerek közül kimossa a földet, és a girbegurba, kusza szövevények romantikus, a gyermekkort idéző emlékeket ébresztenek. Ahányszor csak erre járok, mindig újra és újra megcsodálom őket. Többször láttam már a gyökerek között bujkáló ökörszemet, az apró madárka pókok és rovarok után kutatott a fák törzse alatt képződött üregekben. Néhány éve hermelin tévedt a gyökerek közé. Nagyszerű látvány volt a kecsesen mozgó, eltűnő, majd hófehér mellényével újra előbukkanó kis ragadozó.
A zátonyon és a vízen közben riadalom támadt. Magasba emelkedtek a tőkések, víz alá buktak a kercék és a kontyos récék, csak a kárókatonák maradtak. Aztán megláttam a riadalom okozóját. Vándorsólyom közeledett a túlsó part felől. Alacsonyan repült, és a zátony felé tartott. Arra a sarokra ült, ahonnan a tőkések felszálltak, körülnézett, aztán lusta mozdulatokkal tollászkodni kezdett. A távcsövön át jól láttam fekete fejtetőjét és széles barkóját, fehér torkát, sőt, még élénksárga csüdjét és ujjait is. Nem lehetett éhes, mert békésen üldögélt, csak a fejét forgatta néha. Közben felbukkantak a víz alá menekülő kacsák, és a zátonytól távolabb leereszkedtek a tőkések is. A földön ülő ragadozó már nem kelt olyan félelmet, mint amikor a levegőben van. Mert ha a vándorsólyom kiszemelt prédájára vág, akár több mint háromszáz kilométeres sebességgel zuhan rá, és valósággal lerúgja a levegőből. A hímnél jóval termetesebb tojó pedig előszeretettel vadászik kacsákra is. Ezt ők ösztönösen érzik, és páni félelem lesz úrrá rajtuk, ha a levegőben maguk felett látják.
A túlsó parton hosszasan sípolt a lassan tovakígyózó vonat, a magasban vetési ludak gágogó V betűje repült, mögöttem a fákon süvöltők hívogattak. Aztán minden elcsendesedett. A vándorsólyom még mindig a zátonyon ült, a túlsó parton valaki a hattyúkat etette. Gyors léptekkel közeledett a korai téli este. Valahol harangoztak, és a harangszóval a karácsony békéje terült a parti köveket nyaldosó, halkan csobogó folyó fölé.
