A szervezés és a jogi feltételek megteremtése után januártól kezdi meg működését, Szederkényi Károly temetőlelkész vezetése alatt. Az egyházi szertartás szerint történő temetések száma nemcsak azért csökken, mert kevesebb a hívő és a demográfiai változások folytán általában az elhunytak száma, hanem mert sajnos visszaélések is történnek a temetésekkel kapcsolatban. Temetnek – akár egyházi szertartás szerint is – úgy, hogy a lakhely szerint illetékes plébánián nem jelentik be, így az anyakönyvezés sem történik meg.
– A visszaélések visszaszorítása érdekében az egyházmegye jó partneri viszonyt akar kialakítani a Budapesti Temetkezési Intézettel és a temetkezési vállalkozókkal, akiknek szintén érdeke, hogy megrendelőik megfelelő szolgáltatást kapjanak, így együttműködve intézkedhetünk majd temetési ügyekben – mutatott rá a temetőlelkészség céljaira Szederkényi Károly. – Ez természetesen magával hozza az ügyintézés egyszerűsödését a hozzátartozók számára is, ami szintén célja e szolgálatnak. Ha a temetést kérő személy nem jár templomba, nem katolikus, általában nem is ismeri az elhunyt plébániáját. Ezentúl – akár a temetkezési vállalkozón keresztül – bármelyik plébániához tartozó elhunytat be tudnak majd jelenteni a lelkészségnek, és kérni tudják számára az egyházi szertartást. A temetések csökkenésének azonban a szegénység is oka, az, hogy egyszerűen nem kérnek temetést a hozzátartozók, hanem például hazaviszik a hamvakat. Sokszor még a hívő emberek sem gondolnak arra, hogy ilyen esetben is lehetne egy imával, szertartással búcsúzni. A temetőlelkészségnek az is célja, hogy felhívja a figyelmet arra a fontos hitbeli igazságra, hogy az elhunytakkal törődni kell, tisztelettel kell tőlük búcsúzni.
A célokból következik, hogy a lelkészségnek – a szervezés szempontjából – a temetések közvetítése lesz az egyik legfontosabb feladata, így a temetés illetékessége minden esetben megmarad a lakóhely szerinti plébániánál, és hozzájutnak az anyakönyvezéshez szükséges adatokhoz is. Ugyanakkor, ha a plébánia valami miatt nem tudja vagy nem kívánja elvégezni a temetést, akkor a lelkészség is jogszerűen el tudja végezni a szertartást. Egyúttal a lelkészség gondoskodik arról is, hogy a temetési stóladíjak a megfelelő helyre kerüljenek. Az egyházi temetés díja ezentúl többfelé oszlik szét: egy része a területileg illetékes plébániáé, még ha nem ők végezték is a szertartást, másik része a temetést végző személyé és a kántoré, egy kis része pedig a temetőlelkészségé.
A lelkészség Budapesten egy szolidaritáson alapuló, kisegítő ügyeleti rendszert kíván felállítani – legalábbis a nagyobb temetőkben. Mikor a temetőlelkészséghez kerül a szertartás elvégzésének feladata, a szolgálatot az ügyeletes pap látja majd el. A temetőlelkészség mindemellett biztosítja majd a temetőkben a gyászszertartás méltó körülményeit is, többek között a temetőkben őrzött papi ruhák karbantartásával vagy a behajtási engedélyek megszerzésével. A stóladíjakból befolyó működési költség jelentős részét erre fordítják, így közvetve azokat a plébánosokat is segítik, akik egyébként nem kapcsolódnak be a temetőlelkészség munkájába.
– Mindemellett nem szabad elfelejtenünk, a temetés az egyik legnagyobb missziós terület az egyház számára. Ilyenkor meg tudunk szólítani olyanokat, akik semmilyen más alkalommal nem kerülnek kapcsolatba az egyházzal, egy rokon, barát elhunytakor azonban szembesülniük kell a tényekkel, amelyek mindenkit érintenek: a földi élet mulandóságával, és azzal, hogy el kell számolnunk életünkkel. Mivel az egyház reményt és vigaszt kíván adni, szeretnénk kiadványokat, imalapokat is készíteni, amelyek segítik a gyászolókat – mondta Szederkényi Károly, majd hozzátette: – Egy temetésen az képviseli az egyházat, aki a szertartást végzi, és az emberek egyházról alkotott véleményét, képét hosszú távon befolyásolhatja ez az egyszeri találkozás. Ezt a lelkipásztorok is egyre inkább felismerik, s törekednek arra, hogy közvetlenül szólítsák meg a gyászolókat, így az emberek a vigasztaló, erőt adó egyházat tapasztalhatják meg. Nagy felelősséggel jár az egyházi szolgálat egy temetésen, ezért a pasztorális felkészítésben is nagyobb hangsúlyt kellene erre fektetni.
Többször érte olyan vád az egyházat, résztvevője annak a „temetkezési üzletnek”, amelynek következtében ma már komoly nehézséget jelent egy átlagos családnak eltemettetni halottait. Az egyház két ponton érintett e problémában: az egyik, hogy a plébániák foglalkoznak temetők, illetve urnahelyek fenntartásával, a másik a temetési szertartások költsége, azaz a stóladíj.- A temetők, urnahelyek fenntartása nem valamiféle új keletű, hasznot hozni akaró kezdeményezés. Régen csak egyházi tulajdonban lévő temetők voltak, hiszen azok megszentelt helyek. A templomokban kialakított urnahelyek sem az anyagi hasznot, hanem a templom fenntartását és így a közösséget szolgálják. Az egyház a közösség segítségével működik, mert az egyház maga a közösség – mutatott rá Szederkényi Károly. – Az egyházi szertartás díjára még kevésbé lehet azt mondani, hogy a nyereséget szolgálja, hiszen az a temetési költségek elhanyagolható hányada, messze elmarad minden más költség mögött, ami sajnos valóban súlyosan terheli a hozzátartozókat.
A temetés nem szentség, mégis fontos, hogy egyházi szertartásban adjuk meg az elhunytaknak a végtisztességet. – Szent Pál mondta: „testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van” (1Kor 6,19) – ez hitbeli meggyőződésünk, s e „templom” tiszteletéhez tartozik a végső búcsú is. Emellett tudjuk, az irgalmasság testi cselekedetei közé tartozik a halottak eltemetése – emelte ki Szederkényi Károly. – Ahogyan az egyházi törvénykönyv is rámutat: az egyház lelki segítséget eszközöl ki az elhunytak számára, testüket megtiszteli, az élőknek pedig reményt és vigasztalást ad.
