Határon innen – határon túl

A Prohászka-imaszövetség hírei

Már több mint ezerkétszáz regisztrált tagja van a Spányi Antal székesfehérvári püspök felhívására augusztusban megalakult Prohászka-imaszövetségnek: a papi tagozatnak 54, a világinak 1153. A tagok vállalják, hogy naponta imádkoznak szent papokért, papi, szerzetesi hivatásokért; hetente legalább negyedórányi szentségimádást végeznek.

Emlékezés elhunyt ausztriai magyarokra

November 8-án ökumenikus istentisztelet keretében emlékeztek meg az Ausztriában elhunyt magyarokról Bad Deutsch-Altenburgban. Az ősi templomot körülölelő temetőben az ötvenes évek végén létesítették az Ausztriában elhunyt magyarok jelképes sírját. Az istentiszteleten Karvansky Mónika bécsi református lelkész, majd katolikus részről Herdics György apát, a felvidéki Remény című katolikus hetilap főszerkesztője szólt a jelenlévőkhöz.

Az istentiszteletet követően a templom történetével és magyar vonatkozásaival is megismerkedhettek a résztvevők, majd a jelképes sírnál folytatódott a megemlékezés. Itt Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, majd Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester mondott rövid beszédet. A koszorúzás után felhangzott a Himnusz.

Szent Pál tanulmányi nap Komáromban

A felvidéki Komáromban (Komarno) november 11-én Szent Pál tanulmányi napot tartottak a Szent Pál-év keretében. A tanulmányi napot a XVII. Harmonia Sacra Danubiana Egyházzenei és Egyházművészeti Fesztiválhoz kapcsolódva a Jó Pásztor Alapítvány, a Csemadok komáromi szervezete és a Pázmáneum Társulás szervezte. Az előadók Fodor György, a Pázmány Péter Katolikus egyetem rektora, Török József egyháztörténész professzor, Karaffa János, a Sapientia Hittudományi Főiskola tanára és Farkas Zsolt doktorandusz voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.