Amikor XI. Piusz pápa egyre jobban érzékelte az ateizmus terjedését, ennek ellenszeréül és az egyház valamennyi tagjának megerősítésére rendelte el Krisztus király ünnepét. Ő október utolsó vasárnapjára helyezte. A mise és a zsolozsma szövege is Krisztus hatalmáról és uralmáról szólt, amellyel ellensúlyozni kívánta az egyre terjedő elvilágiasodás szellemét.
A II. vatikáni zsinat idején azonban az ünnep egészen más értelmezést kapott. Szemben az előző évtizedek szellemiségével, a lelki jelleg került előtérbe. Ezért is került az ünnep az egyházi év utolsó vasárnapjára. Az evangélium a számonkérés eseményeiről szól, szinte áthidalja a hegyi beszéd boldogságait a legfontosabb kérdések megítéléséig. Nem mondhatjuk azt, hogy kikerüli a súlyos társadalmi és szociális kérdéseket, sőt, a számonkérés csak még jobban előtérbe helyezi azokat. Az irgalmasság cselekedetei az ítélet kritériumai. Az evangélium világosan bemutatja, hogy a jók és a gonoszok közötti különbséget a szeretet parancsának teljesítése vagy elmulasztása okozza. A mai élet legsúlyosabb témái szerepelnek, mint a táplálkozás, a szociális kérdések és a személyiségi jogok. Ezekről a legegyszerűbb szavakkal beszél az Úr.
A keresztény ember számára mindig létkérdés marad mindezek megvalósítása. Számtalanszor lehet látni, hogy éppen a legnehezebb körülmények között élők hozzák a legnagyobb áldozatot mások megsegítésére. Nem földi számítás, viszonzás vezeti őket, hanem Urunk, Jézus tanítása, aki a hegyi beszédben boldognak mondja nagylelkű követőit, a számonkéréskor pedig megjutalmazza őket. A liturgia Krisztusnak ezzel a tanításával üzen a világnak. Világosan megmutatja, hogy a keresztény ember ezen a földön él: zarándok, akinek célja az örök haza elérése. Az úton azonban végig kell mennie, mert csak így érheti el a célját. Ugyanakkor ezzel elismeri Krisztust, a mindenség királyát. Krisztusnak hisz, amikor ezt az utat járja, a mindenség királya előtt hódol már itt és a beteljesedés után az ő országában.
Hányszor felvetődik a kérdés: mi hasznunk van belőle? Ha valaki így teszi fel a kérdést, már nem tud az Úr útján járni, már idegen neki a krisztusi gondolat. A kétkedő gondolkodásmódra azonnal ott van Urunk felelete, aki a kereszten feláldozta magát értünk, és feltámadásával újjáteremtette az emberiség életét. Így szabadulunk meg a bűn szolgaságából, hódolunk Istennek, és a liturgia már megérezteti velünk az örök dicsőítés előízét. A katekizmus szavaival más megfogalmazásban: „A dicsőséges Krisztus, amikor az idők végén eljön ítélni eleveneket és holtakat, nyilvánvalóvá fogja tenni a szívek titkos gondolatát, és meg fog fizetni minden egyes embernek cselekedetei szerint és aszerint, ahogyan elfogadták vagy elvetették a kegyelmet” (682).
