„Isten számon tart minden szenvedést”

Bárcsak hatékonyan elősegítené ez a megemlékezés azt, hogy olyan jövőt alakítsunk ki, amelyben a soa kimondhatatlan gonoszsága soha többé nem következhet be. A történelem Ura vezesse a katolikusok, a zsidók és minden jóakaratú ember törekvéseit, hogy közösen fáradozzanak egy olyan világ felépítésén, amely minden ember életének és méltóságának igazi tiszteletén alapszik, hiszen Isten mindnyájukat saját képére és hasonlatosságára teremtette.”

E tíz évvel ezelőtt kiadott dokumentum szellemében, Erdő Péter bíboros volt a házigazdája Budapesten a Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottsága 20. világkonferenciájának, amely november 9-től 12-ig áttekintette a katolikus-zsidó párbeszéd helyzetét a kelet-európai országokban. A tárgyalások során elsősorban olyan morális és a szociális tanítást érintő kérdések kerültek napirendre, amelyekben hasonló emberi magatartásokat tartanak eszményinek és szükségesnek keresztények és zsidók.

A találkozót katolikus részről Walter Kasper bíboros vezetésével a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa és annak zsidó-keresztény párbeszéddel foglalkozó osztálya, zsidó részről pedig David Rosen rabbi vezetésével több nemzetközi szervezet rendezte. A konferencia nyitónapján a résztvevők megemlékeztek a náci kristályéjszaka 70. évfordulójáról a Dohány utcai zsinagóga kertjében, a Wallenberg Emlékparkban (Ezüstfa). A párizsi német nagykövetség titkárának meggyilkolását „megbosszulandó”, Németországban 1938. november kilencedikéről tizedikére virradóra összehangolt pogromot rendeztek zsinagógák, zsidó emberek és üzleteik ellen Hitler jóváhagyásával, a katonai alakulat, az SA közreműködésével.

De az események gonosz logikája nem éri be az egyszeri erőszakkal. Ami megtörténhet egyszer, megtörténhet máskor is. Holtak tucatjait meggyilkolt milliók követhetik. És így van ez mindig a történelemben, ha az emberiség napirendre tér afölött, hogy embereket vallásuk, fajuk, származásuk, bőrszínük, nemzetiségük, anyanyelvük miatt elnyomjanak, kifosszanak, megkülönböztessenek vagy megöljenek. Így történhet ez manapság is, ha vállrándítással fogadunk egy gyűlöletből betört kirakatot, egy felgyújtott autót vagy a keresztények elleni pogromok hosszú sorát India különböző tagállamaiban.

Figyelemmel és szolidáris szeretettel kell hát élnünk, ha emberséges emberek, ha vallásunkban, világnézetünkben hitelesek akarunk lenni. Mert rövid az út a szívben lobogó gyűlölettől a porig égett házakig és a mezőkig, amelyeken megsemmisítő táborok és tömegsírok nyomát növi be a fű, Birkenautól Butovóig, a Vajdaságtól Boszniáig. Isten számon tart minden ártatlan emberi szenvedést, nem marad hűtlen ígéretéhez. Istenbe vetett bizalommal gondolunk hát minden idők áldozataira, és éber szívvel figyeljük az idők jeleit, hogy a régmúlt szörnyűségei ne ismétlődhessenek meg senki ellen napjainkban.”

*

A konferencia harmadik napján, a Mazsihisz dísztermében a résztvevők ünnepi keretek között emlékeztek meg Izrael Állam fennállásának 60. évfordulójáról. Az eseményen felszólalt Aliza Bin-Noun, Izrael Állam nagykövete, Walter Kasper bíboros és Mordechai Piron főrabbi. Tíz nappal a katolikus-zsidó párbeszéd budapesti nemzetközi kongresszusa előtt XVI. Benedek pápa fogadta a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottságát képviselő David Rosen rabbit.

A Szentatya ismételten leszögezte: az egyház elkötelezte magát a II. vatikáni zsinat történelmi, Nostra Aetate kezdetű nyilatkozatában lefektetett alapelvek gyakorlati megvalósítására. A keresztények ma egyre inkább tudatára ébrednek annak a spirituális örökségnek, amelyben a Tóra népével osztoznak. Közös tanúságot kell tennünk Isten szeretetéről, irgalmáról és igazságáról. Életbe vágóan fontos szolgálat ez napjainkban, amikor annak a veszélye fenyeget, hogy elveszítjük az emberi méltóságot, szolidaritást, igazságosságot és békét biztosító spirituális és erkölcsi értékeket. A Szentatya hálát adott az Úrnak ezekért, valamint a katolikus- zsidó kapcsolatokban bekövetkezett haladásért.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .