Azóta már tizenhét magyar – hazai és felvidéki – plébániai csoport működik a 16-25 éves tagokkal, akik az évek során az általuk tartott több mint százötven hétvégére közel ötezer kortársukat tudták mozgósítani. Ezeket a belső lendületet, erőt adó evangelizációkat minden csoport évente kétszer – ősszel és tavasszal – hozza létre nagy felkészüléssel, a „hátterek”: a felnőtt vezetők, főleg házaspárok, valamint a helyi plébános atya támogatásával. Antióchia-hétvégék november 14. és 16. között Székesfehérváron, Pécsett, Szentendrén, Piliscsabán; november 21. és 23. között Budapesten a Szent Imre és Bakáts téri plébánián, valamint Sopronban; december 5. és 7. között Kaposvárott és Szegeden lesznek.
Fiatalok szolgálata fiataloknak: ők mondják a bevezető tanúságtételeket, irányítják a beszélgetéseket és az „alvócsoportokat” (melyekből az új közösségek alakulhatnak). A fiatalok sokkal jobban fel tudják mérni, mi érinti meg a társaikat, milyen szó, milyen stílus a célravezető. Életörömük és vitalitásuk sajátos kincse egyházunknak. Az Antióchia közösségek elsősorban a plébániájukhoz tartoznak, ahol a fiatalok otthon érezhetik magukat, ahol mindenki megtalálja saját feladatát a közös munkában, ahol belenőnek a hívő keresztény életformába, ahol elsajátítják az egyházi kompetenciákat. Az „anyaplébániáról” gyakran részt vesznek máshol egy-egy új közösség megalakításában. Mindebben a közösségformálásban alapvetően és pótolhatatlanul fontos a segítő néhány házaspár – akik többsége a rokon lelkiségű Házas Hétvége mozgalomból indult – életpéldája, házasságuk szentsége, nyitott szíve. A helyi heti összejöveteleken túl a régiós összetartozást a februári farsangi bál, a júniusi Te Deum és a szeptemberi sportnap és vezetőtalálkozó alkalmai erősítik.
Márti tanúságtételét a www.antiochia.hu honlapon olvasom: „Itt tanultam meg sok ember elé kiállni és elmondani a véleményemet, csoportot vezetni, lelkigyakorlatok, imák vezetését gyakorolni, a hit dolgaiban gondolkodni. Megtanultam az érzéseimről beszélni, kimondani, ami bennem van. Eddig főleg keresztényekkel barátkoztam, de még velük sem szokás mély, belső dolgokról beszélgetni, Istenről meg főleg nem. Most már természetes számomra, hogy elmondom az embereknek, amit érzek vagy amit gondolok.” Bittsánszky János, a hazai alapító arról a tapasztalatról számol be, hogy a nagyon különböző környezetből érkező fiatalok is Isten nevében egymásra találnak, a lelkiség mottójának megfelelően vezetik egymást az üdvösség útjára, és ez a tekintélyelvű vezetésnél sokkal hatékonyabb. A fiatalok a hétvégéken gyakran humoros szerepjátékokban mesélnek magukról; de kiengesztelődési est és szentségimádás is a program része. A vizuális elemek, a jelképek és dicsőítő zene különösen fontosak. Az egyik misszió alkalmával például pénteken a „Magvető”, szombaton a „Ne félj, mert megváltottalak”, vasárnap a „Viruló réteken át" vezette a gondolatokat az Úrhoz.
