Horváth Attila Péter
gimnazista
– Az egyik ifjúsági hittanórán a hitoktató megkérdezte, melyik az a három könyv, amelyet magunkkal vinnénk egy lakatlan szigetre. Persze mindannyian tudtuk, milyen választ vár, de egyikünk sem mondta ki. Egy lány végül bátran megszólalt: tudjuk, hogy a „magunkkal vitt” könyvek között ott kéne lennie a Bibliának, de ha azt mondanánk, valóban el is vinnénk, nem lennénk őszinték. Soha nem felejtem el, amit a hitoktató mondott: Isten már a jó szándékot is értékeli.
Ez szimbolizálja a Szentírással való kapcsolatomat. Tudom, hogy mindennap elő kéne vennem, de valami miatt mégsem teszem. Persze, hallgatom Isten igéjét a szentmisén, s főleg advent és nagyböjt idején, mikor az ember különösen igyekszik, általában el is olvasom a napi szentírási részt. De a hétköznapokban ritkán. Ám amikor mégis, Isten mindig értékeli a jó szándékomat, és megajándékoz. A legváratlanabb pillanatban, főként rossz, reményvesztett napjaimon, és néha ijesztő pontossággal. Amire nem mondja az ember, hogy csoda, hiszen ilyet nem mer senki kijelenteni, de a szíve mélyén tudja, hogy az.
Remélem, egyszer őszintén azt tudom majd mondani, a Bibliát mindenképpen magammal viszem a lakatlan szigetemre.
