Egyetlen spakni, egyetlen mozdulat, s levált a vakolatdarab, és a „csúcsíves múlt” feltárta harmonikus titkát. Egy 1793-ból való Pásztó térkép egyházi telken, nevezett templomtól délre iskolát jelöl, amelybe a mindenkori kántortanító lakott. Így mondta el a régész: Valter Ilona, akinek már ezért az egyetlen „fölfedezéséért” kijárt a díszpolgári cím – de valamennyi itteni műemléknek ő a feltárója, szellemi istápolója. A nemes ablakív tehát kitekintett a torzítmányok alól, s egyben jelezte, ismeri már ezt a szent hegy alatti világot 1428 óta. Vagyis 580 esztendeje, amikor oklevél jelentette először, hogy Zsigmond király és (császár) mezővárosában Pásztói Jakab kegyúr végrendelete nem csupán a pásztói ciszterci apátra és a plébánosra, hanem a „scola magisterre”, az oskolamesterre is lovat hagyományoz.
A Mátrát először Prohászka nevezi szent hegynek, éppen a szerzetesi jelenlét okán, Szent Bernát és a többiek lelkisége végigkísérte a századokat, s amikor az utolsó pásztói perjel: Rajeczky Benjamin 1989-ben lehunyta a szemét, egyszerű írógépének papírján elolvashattuk a misecordia (irgalmasság) szót. Reméltünk új időt, amely élni fog, és sokakat megemleget ebben az 1100-ban már falunak ismert településen is… A tanár-tudós Rajeczky szülei házában maradt, miután a helyi rendházból mennie kellett a kommunista évek kezdetén. De a tömérdek felhalmozott szellemi örökség! És ide csatolandó a jubiláló oskolamesterek, a középkori tanítók munkája, akik ebben a háromosztatú (konyha, tisztaszoba, kamra) kőépületben – mint városi plébániai iskolában – oktatták a nebulókat anyanyelvi írásra, olvasásra, számolásra, latinra és énekre, hogy a templomban az ősi egyházi dallamokkal, a gregoriánnal „üdítsék a hívek szívét”.
Mészáros István professzor írja, hogy a városi plébániai iskoláknak feladata a XV. század elejétől vagy közepétől megváltozott: az előző gyakorlattal szemben nem csupán klerikusnak készülő fiúkat oktattak, hanem a tananyagban „a helyi hivatalnok-, iparos- és kereskedőlakosság felső rétegeinek igényei is érvényesültek”. Így volt ez Pásztón is, de ne gondoljunk sok gyermekre, legfeljebb hét-nyolcra, de egy ilyen kisebb helyen ez nem volt kevés.
Polgárosulásról beszél a történelem, iskolák polgárnevelési funkciójáról, miközben a reneszánszban is gyakori bosszú sem szünetelt. Sorok őrzik, hogy 1509-ben az egyik pásztói kegyúr: („szemkitoló Tari György”) meg Gábor a velük az egri püspöki szentszék előtt perben álló András deák pásztói oskolamestert a tárgyalás előtt a háza előtt elkapták, és kúriájukban agyonverték. Mivel András az egyik kis egyházi rendet fölvette, a gyilkos felbujtók vagyonát elkobozták… Húsz esztendő múltán Mihály tanítót a tanítványai igen jó mesternek nevezték, aki már világi ember volt.
Őszi napfény csordogál a fehér falú, 1978-79-ben feltárt, felújított oskolamesterházra, a pincegádorra, s a látogató arra gondol, mi az egyedisége hazánkban, de tán Európában is ennek az épületnek? Megkapja a választ: nézzen csak bele a régészeti jelentésbe: a XV-XVI. századi falusi vert falú házak alaprajzával megegyezik ez az építmény, de nem sárból-sövényből, hanem kőből épült. „Egy mezővárosi polgár háza ez, amelyhez hasonló nem maradt meg ilyen épségben Magyarország területén.” Jártam itt a helyreállításnál, beszélgettem többször H. Vladár Ágnes építésszel, s szavai nyomán utólag sem mondhatok mást, mint akkor: honi műveltségünk terjesztése-emelése valahol az „oskolamesterházakban”, alapiskolákban kezdődhet a mi korunkban is, és hogy a templom és az iskola elválaszthatatlan.
Passaui egyetemi vendégekkel lépünk nemrégiben az oskolamester elé, helyesebben pihenőszékéhez abban a szobában, amely egyúttal lakószoba és tanterem volt. Csupa eredetihez hasonló bútor, melynek hiteles típusát lippai, kassai és más oltárképekről lesték el, házbelsőt ábrázoló mainzi metszetről – a reneszánszból. A székből akár a neves szegedi ferences, Marchiai Jakab házfőnök szólhatna hozzánk, hiszen az ő székének másolata az itteni… De hol ültek a gyerekek? – kérdezi egyik német kollégánk. – Ihol. S már nézheti a kis gyalogszékeket, amelyek elődeik üzenetével mindent elmondanak az iskoláról, amint egyetlen alma, fürt szőlő képbe hozhatja az egész dűlőt, vagy magát a tájat, a kort.
Ilyen az emlékezés, és amint a tanár, író – Szalatnai Rezső (az elfelejtett keresztény) említi: egy kisváros is elveszítheti emlékezetét, ahogyan az emberek kivetkőznek a tisztességből. Tudományos dokumentációk, analógiák – s mégis eredeti itt minden: segítség a neveléshez. Hogyan mondja a költő? Hová rakod a gerendáid? / fiad felsír vajon mit tapasztal?