Szent Ágoston ismert mondása ugyanezt hangsúlyozza: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” Az egyházatya persze nem szabadosságra buzdít, hiszen az igazi szeretetnek megvannak a követelményei, ahogy ezt például az első Korintusi levél 13. fejezetének szeretethimnuszából kiolvashatjuk: a szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem gőgös, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed… A szeretet fontosabb, mint a testet gyötrő aszkézis, minden tudománynál és adománynál magasztosabb út; még a hit és a remény isteni erényeit is megelőzi.
XVI. Benedek első enciklikájában – Isten szeretet – az első János-levél híres tanítását kifejtve rávilágított arra, hogy a keresztény istenképet és a belőle következő emberképet, valamint az ember útját egyedülálló módon világítják meg Szent János szavai: „Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad.” „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és mi hittünk a szeretetnek.” Ez alapvető döntésünk, hitvallásunk lényege. Igaz, a főparancs Izrael hitének is belső magva volt, de – ahogy a pápa magyarázza – Jézus, akit az Atya szeretetből a világért odaadott, új mélységet és tágasságot adott a szeretetparancsnak. Jézus megtanított bennünket arra, hogy Isten előbb szeretett minket, és hogy nekünk válaszolnunk kell Isten ajándékára: a felebarát, sőt – Jézus példájára – az ellenségszeretet révén tanúsítjuk Isten iránti szeretetünket. A pápa még figyelmeztetett: „Egy olyan világban, amelyben Isten nevével olykor összekapcsolták a bosszúállást, sőt a gyűlöletet és az erőszak kötelezettségét, ez a parancs nagyon időszerű és jelentőségteljes.”
Ezért XVI. Benedek első enciklikájában ezt a központi témát fejtette ki. (A homíliára készülők több alkalommal nagy haszonnal elmélkedhetik át e körlevelet, hogy tovább közvetítsék a híveknek.) A pápa a körlevél második részében azt mutatja be, hogy a hiteles szeretet a karitászban, a szeretetszolgálatban gyümölcsözik. Nem világmegváltó ideológiákat kell propagálnunk, hanem az egyházban szeretetszolgálatot teljesítőkhöz csatlakozva tanúságot kell tennünk Krisztus emberszeretetéről, aki önmagát adta értünk, „hogy ne önmagunknak éljünk, hanem őérte és ővele másokért". „Krisztus szeretete sürget minket.” De a szeretetre csak úgy vagyunk képesek, ha a feltámadt Krisztus Lelke a szívünkbe árasztja a szeretetet, és újjáteremt bennünket. Ezt kérnünk kell. Az Atya nem tagadja meg a Szentlelket azoktól, akik kérik tőle. (Vö. Lk 11,13)
