Tavasszal és nyáron gyakran kirándultam errefelé, télen még soha, és most kíváncsian vártam, mit kínálnak januárban a dombok és a bánya környéke. Amikor leszálltam a HÉV-ről a Budakalász Lenfonógyár állomáson, mintha csak engem köszöntött volna, balkáni gerle búgása fogadott. Nem csodálom, hogy megszólalt. A január első fele a tavaszt idézte, kinyílt az ibolya és a hóvirág, hangosan flótáztak a fekete rigók, ha előbújt a nap, rovarok repültek. A balkáni gerle, ez a homokszínű, a nyakán félgyűrű alakú fekete foltot viselő madár délkelet felől terjeszkedve a múlt század húszas és harmincas éveiben kezdett költeni Magyarországon. Nem vonul, itt marad télire is, és enyhe napokon nyomban megszólal.
A patak mentén, egy lombját vesztett kis fán nagy őrgébics ült. Ősszel még tücskökre, sáskákra és bogarakra vadászott, most egér vagy pocok felbukkanására várt, de elkapja az apró madarakat is. Úgy üldözi őket, mint egy kis sólyom. Egy alkalommal, még a hatvanas években, a szegedi Fehér-tónál egészen közelről láttam egy ilyen támadást. A gébics egy fán ült, és azt a kenderikecsapatot figyelte, amelyik a gazos földön táplálkozott. Percekig nem mozdult, aztán hirtelen meglódult, és közéjük vágott. Elkapott egyet, néhány métert vitte, aztán leült és tépni kezdte. Ez a gébics a patak menti kis fán nem volt ilyen szerencsés. Forgatta a fejét, türelmesen várt, és amikor jó messziről visszanéztem, még mindig a fa csúcsán ült.
A bánya felé kanyarodva fél tucat tengelicét láttam, amint a bogáncsokon kapaszkodtak és az apró magokat bontogatták. Nagyszerű látvány, amikor ezek a piros fejű, fekete szárnyukon széles aranysárga szalagot viselő madarak meglepik a bogáncsokat, és verdesve egyensúlyoznak rajtuk. Ezt kellett volna látnia a gébicsnek! Percekig néztem őket, gyönyörködtem bennük. A tengelice egyike a legtarkább, legszebb hazai madaraknak, és a magevők közül az ő éneküket szeretem a legjobban.
Károgó vetési varjak szálltak a magasban, valahol szarka csörgött, később nagy csapat fenyőrigó szállt át felettem „sak-sak” hangokkal. Hosszú ideig távcsöveztem a bányafalat, hajnalmadarat kerestem, sajnos hiába. Visszafelé menet a kis fa üres volt már, a gébics eltűnt valamerre. Ha májusban jártam itt, a patak menti, náddal kevert gazosban mindig énekes nádiposzáta dalolt. Talán
a legkitűnőbb hangutánzó Magyar­országon, élvezet volt hallgatni. Májusban, ha visszatér Afrikából, biztosan újra megszólal. De egyelőre még január van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..