A biblia üzenete

Szabadságról visszatérve vagy a hétfői munkanapra készülve hallom olykor: „Kezdődik újra a taposómalom.” Mintha a szegény Jóbot hallanám: „Napjaim futnak, mint a takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység” (Jób 7,6). Hétköznapjaink, munkanapjaink valóban ilyenek? Mint amikor egyszerű, dísztelen háztartási textilt sző a takács: csak jár jobbra-balra a vetélő, a keresztszálak a helyükre kerülnek, de ezzel is csak az anyag elkészülte felé halad a mester, nem hagy reménykeltő nyomot. Olyan ez, mint a robotolásunk, taposómalomra hasonlító munkáink.
De ki a takács, és milyen szálak futnak össze a kezében? Vajon az életünk valóban olyan anyag volna, amelynek textúrájához, mintázatához nincs módunk hozzátenni?
Az idő ténylegesen telik, a vetélő jár, a szövet készül: akár ügyelünk rá, akár nem. A hosszanti szálak is úgy lettek befogva a szövőszékbe, hogy azok pontosan egy hosszúságúak legyenek az életünkkel. A keresztszálak jelentik a kérdést, a kihívást. Jób úgy látja, hogy siker és balsors, egész­ség és betegség mind Isten kezében vannak, Jób pedig – jóllehet tudja, hogy nem bűnei büntetéséül történik vele mind­ez – beletörődik a helyzetébe: nincs remény.
Jézus egy napjáról olvasunk az evangéliumban. Márk korábbi mondataiban még a zsinagógában látjuk őt, ahol hatalommal tanít, és ez a hatalom szó többször is szerepel templomi fellépésének leírásában. Jézus a szombat dél­előtti istentiszteletről hazatérve, a zsinagógában is megnyilvánuló hatalommal – ahol meggyógyított egy gonosz lélektől megszállottat – tesz rendet: meggyógyítja Péter lázas beteg anyósát, aki ebédet ad nekik. Majd egy kis pihenés (bár ezt nem írja az evangélium, annyira magától értetődő) és a szombat „kimenetele” után nekilát küldetésének, és betegeket gyógyít. Ebben elfárad, éjszaka pihen, majd hajnalban egyedül imádkozik. Amikor pedig a tanítványok megtalálják, nem azt mondja, hogy nem akar több beteget látni, vagy akár embert sem, hanem folytatja küldetését.
Mit tanulhatunk Jézustól? Hogy csodát tesz? Aligha. De teszi a dolgát: hirdeti Isten országát. Ehhez azonban kapcsolatban áll Isten országával, előbb a zsinagógában, majd a hajnali magányos imádságban. Tekintete nemcsak a munkáján (hivatásán, küldetésén, „kliensein”) függ, hanem újra és újra az Atyán pihen meg. Többször látjuk őt fáradtnak az evangéliumokban, de kiégettnek, kimerültnek sohasem. A kor lehetőségei, nyelve, népe, történelmi helyzete mind adottak voltak, mint a szövőszék kerete. Nyilvános működésének három évére voltak szabva a hosszanti szálak. A vetélő azonban nem reménytelenül járta az útját, hanem Jézus fogta azt a kezében, és tudatosan élte napjait, hatalommal – nem csak a betegség és a gonosz felett.
Hatalommal élni az életünket: nem mások feletti hatalommal, hanem azzal, amellyel a keresztszálakat behúzhatjuk az életünk szőttesébe. Szorosabban vagy lazábban. Színeket, mintákat vállalva vagy egyszínűnek maradva. De sohasem lemondva arról, hogy napjaink értelmesek, még ha nem is látjuk rögtön az eredményüket. Nagyon is számít az a szál, amelyet ma rögzítek a futó vetélővel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..