A gazdaság – különösen az Amerikai Egyesült Államokban – növekedett, a munkanélküliség történelmi mélypontra zuhant. 3,6%-os mértéke az ottani természetes rátának, vagyis a teljes foglalkoztatottságnak felel meg. A 2016. évi 2,1% után 2017-ben és 2018-ban is 2,5%-kal nőtt, illetve nőni fog az amerikai gazdaság, vagyis jó egy százalékponttal gyorsabban, mint az európai. Mivel az európai munkanélküliségi ráta 2017 végén 8,8%, vagyis az amerikainak jóval több, mint a kétszerese volt, világos, hogy megalapozatlanok az amerikai modell válságáról szóló megállapítások. Tegyük hozzá, hogy mindeme mutatók és a tőzsdeindexek hétről hétre megfigyelt új rekordértékei még a Donald Trump elnök által 2017 decemberében elindított gazdaságélénkítő adóreformokat megelőzően alakultak ki. Hasonló ütemben növekedett a japán gazdaság is. Kína, a világ immár második legnagyobb gazdasága és első számú exporthatalma 6,7%-kal bővült, 2018–2019-re pedig fél százalékponttal lassulhat. Kína tehát az előző évek teljesítményéhez képest közel a felére esett vissza a növekedésben, miközben egy főre vetítve a magyar átlagjövedelemnek csupán a felét éri el.
A világgazdaság hajtóerői közül kiemelhetjük a történelmi léptékben alacsony – az év nagy részében az 50 dollárt sem elérő – olajárakat és a nemzetközi tőkepiacok forrásbőségét, amit az alacsony kamatok politikája csak még vonzóbbá tett. A feltörekvő piacok – így Magyarország – számára a külső feltételek különösen kedvezőek voltak ahhoz, hogy fölzárkózhassanak a fejlettebb régiókhoz.
Ugyanakkor sötét felhők gyülekeznek a világpolitika egén. A tűzszünet és az orosz csapatok részleges kivonása ellenére folyik a háború Szíriában. Továbbra is két kormánya és három hadserege van Líbiának, amely a menekültválság kapujaként a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjába került. Tunéziában és Egyiptomban merényletek, tüntetések és a társadalmi nyugtalanság különféle formái állandósultak. A média figyelméből kiesik, ám számunkra – Kárpátalja miatt különösen – fájó pont, hogy Ukrajnában is folytatódnak a katonai cselekmények. S bár jelentősen mérséklődött, nem állt meg a menekültek Európába áramlása sem, többnyire rendezetlen és ellenőrizetlen formában.
A világpolitika és a világgazdaság szempontjából egyaránt jelentős és megoldatlanul maradt az a kihívás, amely az Európai Uniót érte azzal, hogy egyik legerősebb és leggazdagabb tagállama, az atomhatalomnak és a világ pénzügyi központjának számító Nagy-Britannia elhagyja az európai közösséget. Miközben e folyamat levezénylésére a nemzetközi egyezmények alig két esztendőt biztosítanának, az első évben lényegében semmilyen érdemi kérdésben nem sikerült megállapodásra jutni. S noha nem kérdéses, hogy minden válás konfliktusokkal jár, ezeknek a természete és anyagi vonzata egyelőre a folyamatos eszmecserék ellenére sem tisztázódott. A kormányfőt saját törvényhozása is leszavazta ebben az ügyben, és az előrehozott választások meggyengítették Theresa May helyzetét. Magyar szempontból az biztosan nem jó hír, hogy a brit kilépés miatt 2019-ben legalább 10–15%-kal alacsonyabb lesz az Európai Unió költségvetése, aminek Magyarország egy főre számítva jelenleg is a legnagyobb haszonélvezője (Litvániával együtt).
2018 gazdasági kilátásait tehát kedvező és kedvezőtlen tényezők egyaránt formálják. A jó hírek közé tartozik az, hogy az árstabilitás nincs veszélyben, és hogy a bérek 2017 után 2018-ban is lendületesen nőhetnek, igaz, a tavalyi évnél mérsékeltebb, 6–7%-os ütemben. Folytatódik a beruházások – különösen a lakásépítés – fellendülése, ami magával húzza a nemzetgazdasági összteljesítmény mutatóit is. Az Európai Központi Bank (EKB) továbbra is szuperlaza pénzpolitikát folytat, ami a külső források költségét alacsonyan tartja. A nagy kérdés ebben a tekintetben az, hogy az EKB képes-e még éveken át tartani ezt az irányvonalat, ahogyan azt a Magyar Nemzeti Bank elemzései is vélelmezik. Ellene szól e föltevésnek az, hogy Amerikában már megindult a szigorítás és a kamatemelési hullám is, ami a cikk elején említett munkaerőpiaci mutatók mellett értelemszerűen tovább erősödik majd. Ennek révén visszatérhet a világba a pozitív reálkamat, ami elméletileg jó, de az eladósodott államoknak, mint amilyen Magyarország is, rossz. Ahogy emelkedik az amerikai kamat és erősödik a dollár, úgy indulhat meg a jelenleg nálunk és más feltörekvő piacokon parkoltatott pénzek kiszivattyúzása és amerikai befektetésekbe történő átirányítása. Az utóbbi értelemszerűen lassíthatja azt a 4,5%-ra becsült növekedést, amivel a kormányzat az idei évre számolt.
A magyar növekedésnek már rövid távon is fontos korlátja a kellően képzett és az adott bérszinten foglalkoztatható munkavállalók hiánya. Ez nemcsak egyes szakmákban látható – például az informatikusok és az egészségügyi dolgozók, különösen a segítők körében –, hanem az ország számos területén is, a fővárosban és a nyugati megyékben. Új befektetések aligha várhatók, ha nincs, aki működtesse azokat. Ugyanakkor választ jelenthet e kihívásra a robotizáció, amely ma már közepes és kisebb cégeknél is megfigyelhető. Hasonlóképp előrevihet, ha az ország a jövőben nem az alacsony bérek és a külföldi befektetőknek juttatott nagyvonalú kedvezmények – vagyis a kieső adóbevétel – révén marad versenyképes.
Egyre szélesebb elemzői körben úgy fogalmazzák meg ezt, hogy a korábbi magyar modell elérte a határait, és sürgetővé vált a magasabb bérszintű – magasabb hozzáadott értékű – pályára történő átállás. Ehhez szükség van arra, hogy a szakképzés mellett a kiművelt emberfők és a felelősen gondolkodó polgárok nevelése, a szilárd értékrendre épülő, civilizált emberi viszonyok igénye ne maradjon puszta óhaj. A közéletet eluraló durva hangnem és az oktatás lebecsülése, a cél szentesíti az eszközt logikája sajnos épp az ellenkező irányba visz. Ebben azonban nincs semmi eleve elrendelt: jóakarattal és főleg a higgadtság terén mutatott jó példával javíthatunk rajta.
