Szemléletváltás kávéval – Megnyílt a Nem Adom Fel Cafe & Bar
Fotó: Kissimon István

 

A hely egy nagy pincehelyiségben üzemel, ahová akadálymentesített lépcsőkön visz le utunk. Odalent igazán barátságos légkör fogad bennünket. A rusztikus téglafal és a ma oly divatos eklektikus stílusban berendezett tér csalogató és marasztaló. Itt egy kuckó, ott egy kanapé, a polcon könyvek. Egyetemista korú fiatalok beszélgetnek az egyik asztalnál, harmincas nők egy igazán csajos sarokban kortyolgatják a kávéjukat. Mögöttünk egy fiatal férfi és egy idősebb nő. A nő mellett egy kutya őrzi gazdáját. Rendelünk, és hamarosan csatlakozik hozzánk Csorba Nóra, a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet munkatársa. A talpraesett és mosolygós fiatal lány egyébként hét évig dolgozott önkéntesként a Nem Adom Fel Alapítványnál, 2014-ben az év önkéntesének választották. Jelenleg a kávézó szíve-lelke, motorja. A nyitás óta nem sokat aludt, de így is nagy lelkesedéssel mesél nekünk.
160306_nemadomfel_asztal– A szükség hívta életre ezt a helyet – mondja Nóra –, hiszen az alapítványunk nem rendelkezett olyan térrel, ahol könnyen összejöhettünk volna, akárcsak egy megbeszélésre is. Számunkra nagyon fontos, hogy akadálymentes, kutya­barát, sérültbarát legyen egy hely. Általában különböző civil szervezetek fogadtak be minket, de egy idő után már kínosnak éreztük a folytonos vendégeskedést. Az alapítvány végül kezébe vette az ügyet, és rátalált erre a pincehelyiségre. A Nem Adom Fel Alapítványé az ingatlan, az irodák is itt kaptak helyet. A sokak által ismert Nem adom fel! zenekarnak is lett így állandó fellépőhelye. De ami most a legfontosabb, az mégiscsak a kávézó – mutat körbe elégedetten Nóra, és a büszkeségre minden oka meg is van. Hiszen olyan emberek szolgálnak itt fel, akiknek amúgy roppant nehéz lenne elhelyezkedniük, a vendéglátásban pedig szinte egyáltalán nem lenne esélyük.
Megérkezik a kávénk is. Igazán profi kiszolgálásban van részünk. Értő kezek habból kis szívet varázsoltak a fekete nedű tetejére. Nem leplezett csodálkozással veszem a kezembe a csészét, beszélgetőtársamtól pedig további kulisszatitkokat tudok meg. Igazi együttműködés gyümölcse ez a kávézó – folytatódik a történet. – Sok szakmai segítséget is kaptunk. A Costa Café Hungary egyik baristája, Unyi Bálint tanította be a dolgozókat, de mentorált bennünket is, elmondta, hogy mire figyeljünk oda, melyek a legfontosabb szabályok egy kávéház működtetésében. Csodálatos érzés volt, hogy egy olyan világban, amelyben erős a konkurenciaharc, mi gyakorlatilag szakmai tanácsokat kaptunk egy virágzó üzlettől. Az önkormányzatnak is sokat köszönhetünk, és az UniCredit Banknak, valamint az uniós pályázatnak, amelyen nyertünk. De nem hagyhatom ki a sorból a házat sem, amelynek a pincéjében otthonra leltünk, a lakóközösséget, amelynek immár mi is a részévé lettünk. Szekszárdon működik egy, a miénkhez hasonló hely (az Ízlelő – szerk). Velük is cseréltünk tapasztalatot, meg is látogattak bennünket. Ők éttermet működtetnek. Mi márciustól leszünk jogosultak arra, hogy meleg ételt és szeszes italt is felszolgáljunk. Addig szendvicsek, sütemények, kávék, üdítők várják a vendégeket.
160306_nemadomfel_csapatS hogy a legfontosabbról is beszéljünk, vagyis a sérült dolgozókról, Nóra így mesél: – Felszolgáló, pultos és konyhai kisegítő pozícióban hirdettünk állást a sérültek számára. Lakóotthonoknak, civil szervezeteknek küldtük ki a tájékoztatást. A jelentkezőknek három rostán kellett átesniük, mire felvételt nyertek, és három hónapos betanulói időszak előzte meg a munkába állásukat. Huszonnégyen – természetesen mentorok felügyelete alatt – tevékenykednek a kávéházban. Négy órát dolgoznak naponta, és nagyon élvezik. Megesik, hogy úgy kell hazaküldeni őket, mert a munkaidő lejárta után is szívesen maradnának még. Van közöttük hallássérült, látássérült, mozgássérült és autista. A Nem adom fel nevű muffin például az egyik látássérült dolgozó, Zsuzsi receptje alapján készül. Ez egy gluténmentes, laktózmentes, szénhidrátcsökkentett sütemény, és igazán finom. Zsuzsi ezzel a muffinnal érkezett a felvételire, és tulajdonképpen „megvett” bennünket – mondja nevetve Nóra, és kérnünk sem kell, hoz is belőle.
160306_nemadomfel_muffinA süteményt majszolva nézünk szét. Nagy a nyüzsgés. A kávéház egy hete nyílt meg, de olyan érzésünk van, mintha egyesek már száz éve törzsvendégként ülnének itt. Egy teljesen átlagos, akár „trendinek” is nevezhető budapesti hely képét mutatja. S ez benne a jó. Hiszen nem az úgynevezett másságon van itt a hangsúly, hanem éppen ellenkezőleg, az „azonosságon”, amely minden embert – legyen az sérült vagy úgymond egészséges –, összeköt.
Búcsúképpen készítünk néhány fényképet is. Szóba elegyedem Robival, egy kedves arcú, ügyesen mozgó értelmi sérült fiúval. Megkérdezem tőle, hogy mi a legjobb a felszolgálói munkában. Mire ő széles mosollyal csak annyit mond: Hát a felszolgálás! Érzem, ezek után minden további kérdésem csak suta faggatózás lenne. Derülve távozunk, de nem rajta mosolygunk. Hanem azon, hogy a boldogság valójában ennyire egyszerű…