Ferenc pápa válaszai gyerekeknek

Fotó: news.va

 

A fogadáson a diákok újabb kérdéseket fogalmazhattak meg, amelyekre spontán válaszokat kaptak. Egyikük például arról érdeklődött, hogy milyen pápának lenni, mire a szentatya így felelt: „Ebben a hivatásban az a legszebb, amikor az emberek között lehetek. (…) Valahányszor találkozom valakivel, mindig tanulok tőle valamit.”
Ferenc pápa azt is elárulta, hogy gyerek­korában hentes akart lenni, mert amikor édesanyjával a húsüzletben járt, elámult azon, milyen mesterien vágta a húst a hentes. Egy gyerek azt szerette volna megtudni, hogy ki a pápa legkedvesebb szentje. A szentatya a következőket felelte: „A szentek közül többeket is a barátomnak érzek, de nem tudnám megmondani, kit csodálok a legjobban. Barátja vagyok Lisieux-i Szent Teréznek és Szent Ignácnak. Barátja vagyok Assisi Szent Ferencnek. Azt mondhatom, talán ők hárman élnek a legerősebben a szívemben.”
Ferenc pápa azt is elmesélte, hogy amikor pápává választották, a ferences Cláudio Hummes bíboros csendesen így biztatta: „Ne félj, ez a Szentlélek műve.” Majd hozzátette: „Ne feledkezz meg a szegényekről!”
A szentatya arra bátorította a találkozón részt vevő gyerekeket, hogy mindig legyen náluk rózsafüzér. Elmesélte, hogy ő egy kis keresztutat is hord a zsebében, amely arra emlékezteti, hogy „Jézus is szenvedett”. Ez segíti őt abban, hogy – amint fogalmazott – „egy kicsit jobb legyek és kevésbé rossz”.
A fogadás végén előkerült az a kérdés is, vajon miért kell szenvedniük a gyerekeknek. „Ez a kérdés nagyon fájdalmas. Nem tudok felelni rá. Az egyetlen, ami megvilágíthatja a választ az, ha a keresztre tekintünk, és látjuk, hogyan szenvedett Jézus” – fogalmazott a pápa.
A kötet még a nyár előtt olvasható lesz német, spanyol, angol, lengyel és indonéz fordításban is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .