Példa emberségből és szakmai elkötelezettségből

 

Endrődy Zsuzsanna Mária (1948. január 19–2017. március 20.) mérnök-közgazdászként végzett. 1972 és 1998 között műszaki tudományos együttműködéssel, üzemszervezési, épületüzemeltetési, kereskedelmi és marketingfeladatokkal foglalkozott különböző vállalatoknál.
1998 novemberétől dolgozott a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálatnál, először mint gazdasági vezető, majd 2000 és 2013 között – nyugdíjazásáig – igazgatóként. A szervezet intézményeiben nemcsak fenntartóként, hanem, ha kellett, „beugró” szakemberként is jelen volt. Teológiai végzettségét szakvizsgával egészítette ki.
Szakmai sokoldalúság jellemezte, s emellett kiemelkedően jó volt a munkatársaihoz való viszonya. Mindenki nyugodtan fordulhatott hozzá  akár szakmai, akár magánéleti problémákkal, mindig igyekezett segíteni. Aki részt vett az általa szervezett zarándoklatokon, nagyon szívesen emlékezik vissza ezekre az utakra.
Működése idején jelentős szemléletbeli és jogszabályi változások történtek a szociális gondoskodás rendszerében. Szívügye volt a legsúlyosabb állapotú idősekről, a demens betegekről való gondoskodás. Az otthonokban szakápolási tevékenységbe kezdtek, demens betegek ellátására alkalmas részlegeket alakítottak ki, és nagy hangsúlyt helyeztek a módszertani munkára.
Nyugdíjazását követően sem szakadt el az idősektől és volt kollégáitól: élő kapcsolatban maradt velük. Részt vett a mátraverebély-szentkúti zarándoklatokon és más rendezvényeken. Tagja volt az Idősek Tanácsának, és továbbra is a szívén viselte a demenciával élők sorsát.
Amikor idekerültem, úgy köszöntött, mint annak idején új munkatársait: „Isten hozott a Szeretetszolgálatban!” Azt vallotta, hogy a munkánk csak akkor lehet teljes, ha tudatában vagyunk annak, hogy a rászorulók gyakran általunk tapasztalhatják meg az evangélium üzenetét, hitelességét.
Kedves Zsuzsa! A betegség korán elszólított, halálod váratlanul ért bennünket. Bár a munkánk eredményei a legtöbbször nem kézzelfoghatóak, te példát mutattál, és nyomot hagytál mindazokban, akik megtapasztalhatták hitedet, emberségedet és szakmai elkötelezettségedet. Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet! Emléked megőrizzük.

 

Forrás és fotó: Szeretetszolgálat.hu