Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökségének nyilatkozata a szíriai helyzetről

Reméljük, hogy az ország vezetői, a népesség és minden hívő – bármely valláshoz tartozzon is – Istenre tekintenek, és megtalálják a lehetőségét annak, hogy véget vessenek az ellenségeskedésnek, letegyék a fegyvert, és a párbeszéd és a béke útjára lépjenek. Ez a konfliktus nem hozhat mást a nemes szír nép számára, csak elkerülhetetlen gyászt, rombolást és súlyos károkat. A háború zsákutca. A boldogságot csak együtt lehet elérni, sohasem úgy, hogy az egyik fél felülkerekedik a másikon.

A most következő napok sorsdöntőek lehetnek a válság kimenetele szempontjából. Ezért Európában arra buzdítunk minden keresztény embert, hogy sokszorozzák meg imáikat a térség békéje érdekében. Hitünkből fakadóan azt reméljük, hogy lehetséges a válság olyan jogszerű és konstruktív megoldása, amely mindenki érdekeit tiszteletben tartja. Újra meg kell találni a békéhez vezető dialógus helyét. Soha nincs túl késő ahhoz, hogy megértsük egymást, hogy tárgyaljunk, és együtt építsük a közös jövőt. Bizonyosak vagyunk abban, hogy Isten segítségével felülkerekedhet a józan ész, és elvezethet a békés együttélésre az igazságban, az igazságosságban, a szeretetben és a szabadságban, az ország kisebbségeinek, különösen a keresztényeknek a tiszteletben tartásával.

Sankt Gallen, 2012. július 19.

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, a CCEE elnöke

Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, a CCEE alelnöke

Józef Michalik przemyÑli érsek, a CCEE alelnöke